Az átvetés Pár hét múlva Misana teljesen felépült. Igaz, a kötés még mindig rajta volt, de Misana azt állította, hogy semmi szükség rá. -És most mihez kezdesz?-kérdezte Yusuke. -Nem tudom. Most már nincs mitől rettegnek, ezért akár vissza is térhetnék a hazámba-mondta Misana. -És akarsz?-érdeklődött Kurama. -Nem is tudom...ezt még meg kell gondolnom. Szívesen maradnék itt, meg vissza is mennék. -Még mindig ugyanabban a kis házban laksz, amiben gyerekkorodban? -Igen. Nem tudtam megválni tőle. -Elég sokat tudtok egymásról-jegyezte meg Hiei. -Ha a gyerekkorodat te is mellette töltötted volna, akkor te se tudnál róla kevesebbet-válaszolt Botan. -Megjegyezném, hogy Hiei szerintem szívesen töltötte volna el az egész eddigi életét vele-súgta Kurama Botannak. -Van benne valami. -Miről folyik a tanácskozás?-kérdezte Misana. -Semmiről! -Hmm...éééértem...tudjátok mit? Úgy döntöttem, hogy maradok! Persze, ha nem bánjátok! -Dehogy bánjuk! Mindannyian szívesen látunk!-mondta Yusuke.-És biztos, hogy Hieinek sem lesz ellenére, hogy vele szemben fogsz lakni-tette még hozzá, vigyorogva. Hiei egy gyilkos pillantást vetett Yusuke felé, aki ezt észre is vette. -Jaj, ki is ment a fejemből! Koenmával van némi megbeszélnivalóm. El kell mennem, sajnálom!-mondta Botan, és elment. Pár perc elteltével Keiko lépett be az ajtón. -Sziasztok! Szóval itt vagy, Yusuke! Gyere, szeretnék veled váltani pár szót!-mondta, látszólag mérgesen. -Mo....most mit követtem el??? Keiko megfogta Yusuke csuklóját, és kihúzta a lakásból. -Majd még jövök!-kiáltotta még gyorsan be a többieknek, majd már el is mentek. -Vajon mit csinált most Yusuke?-kérdezte Misana. -Tudtom szerint semmit sem-mondta Kuwabara Kuramára nézve. Kurama valamiért bólintott.-Elnézést, de nekem is akad egy kis dolgom. Yukinával találkozom-mondta vigyorogva (és álmodozva) Kuwabara. -Akkor máe én is elmegyek, ne legyek útban-mondta egyszerűen Kurama. -Útban?-zengte kórusban Hiei és Misana. Mindannyian elmentek. Az ajtón kívül: -Mondd Keiko, mit csináltam?-kérdezte ijedten Yusuke. -Semmit!-mondta mosolyogva Keiko. -Akkor meg? -Összebeszéltünk-jelent meg Kurama. -Összebeszéltetek? -Igen. Kuwabara, van nálad pohár? -Tettem el párat-válaszolt. -Azokkal meg mit akartok? -Emlékszel még mit csináltunk, amikor Misana szinte a halálán volt? Yusuke visszagondolt. -Jah, igen!-kiáltotta, majd a kulcslyukhoz rohant. -Jé, most nincs benne kulcs! -Mert kivettem-mondta Kurama, és elővette az ajtó kulcsát. -Ugye nem zártad be?-kérdezte Keiko. -Dehogy. Na, én is elfoglalom megszokott helyem-mondta, és a poharat az ajtónak támasztva hallgatózni kezdett. Mindannyian nagyon figyeltek arra, hogy mi történik. Talán Botan volt az egyetlen, aki tényleg elment. Odabent: -Ezek elhúzták a csíkot. -Gondolod, hogy azért, hogy... -Nem lehet...vagy mégis? Az ajtó felé néztek, és hallgattak. Hallották az odakinti suttogást. Nem pontisan, de azért tudták miről van szó. -Szóval erről van szó-suttogta Misana, olyan halkan, hogy egyeltalán ne lehessen hallani. -Valami azt súgja, hogy a kulcslyukon is figyelnek. -Nekem is. -Mit tegyünk? Misana elmosolyodott. Hiei rögtön kitalálta a gondolatát, és ő is elmosolyodott. -Te is arra gondolsz, hogy... -...leckéztessük meg őket? Gonosz mosoly jelent meg mind a kettőjük arcán. -Hát akkor műsorozzunk-mondták egyszerre. Hiei óvatosan közelebbhajolt Misanához, és hátradöntötte őt. Ahonnan Yusuke leskelődött, pont úgy látszott, mintha csókolóznának, pedig, mind a ketten csak halkan nevettek. Misana Hieibe kapaszkodott. Az ajtón kívülről mindannyian eléggé meglepődtek. -Nem késlekednek-mondta Kuwabara, miután végighallgatta, hogy mit látott Yusuke. Tovább hallgatóztak illetve leskelődtek. -Szerinted elég volt nekik?-kérdezte halkan Misana. -Nem tudom. -Fokozzuk még?-kérdezte vigyorogva. -Hmm...miért is ne-mondta. Hiei felült, és levette a felsőjét, Misana meg a mellényét. Hiei visszahajolt Misana fölé. -Szegények-mondta Misana halkan nevetve. Eközben a leselkedők oldalán: -Te jó ég... -Mit látsz Yusuke?-kérdezte érdeklődve Keiko. -Nézzétek meg a saját szemetekkel!!! Mindannyian egyenként benéztek, de amikor eljötttek a kulcslyuktól, akkor elképedve néztek egymásra. -Szerintem itt az ideje, hogy meglepjük őket. Nyissuk ki az ajtót. -Rendben. Lassan mind a ketten felálltak, és az ajtóhoz mentek, akkora ívben, hogy ne látszódjon, hogy feléjük közelednek. -Egy... -Kettő... -Három! Kinyitották az ajtót, Kurama és Kuwabara beesetzt, Yusuke pedig meglepődve állt. -Ööö...szi....sziasztok... -Egy ideje tdujuk, hogy figyeltek. Remélem élveztétek kis műsorunk. -Csak műsor volt az egész???-kérdezte, eléggé meglepődve Yusuke. -Azám!-mondták, és elnevették magukat.-És ti bedőltetek. -Mi szó szerint-állt fel Kurama. -Na, szóval melyikőtök ötlete volt ez a hallgatózás? -Ööö... Mindenki a másikra nézett. -Na mindegy. -De most már tényleg mennünk kell-mondták és elindultak. -Kurama!-kiáltott Misana. -Igen? -Visszaadnád a kulcsom? Kurama elmosolyodott, és visszadobta a kulcsot. -Köszönöm. Még egy ideig figyelték, hogy tényleg elmennek-e, majd visszamentek, a kulcsot a zárba tették, leültek, és figyletek, hogy biztos nincs semmi zaj odakintről. Nem hallottak semmit sem. Hiei visszavette a felsőját, Misana meg a mellényét. -Jót szórakoztunk, nem? -Dehogynem! Hallgattak. Misana közelebb húzódott Hieihez, és a fejét a vállára döntötte. Hiei átkarolta a Misana vállát, és kezével végigsimította a lány karját. Misana felnézett, és gyorsan megcsókolta Hieit, aki ettől elmosolyodott és visszacsókolta. Folyt. Köv.