Gyermeki kacaj
Ezt a fanfictiont közkívánatra fogom folytatni.

A nap vérvörös csíkot festett a felhőkre, amint nyugodott le az elérhetetlen távolban mint egy álmos, égő szem. Egy nő és gyereke az egész napos, fáradt munka után indultak haza. Már
előre érezték a finom, meleg étel illatát, mi szorgalmas, verejtékes munkájuk záloga lesz. A kisfiú meg is nyalta nyelvével a száját, amint elképzelte az egyszerű, de fenséges vacsora minden apró falatját és gondolatban mohón rágni is kedzte őket. Bő volt a termés, sok volt a felesleg és ez elég is volt arra, hogy a nő arcára víg, gondtalan mosolyt varázsljon. Lépéseiket egyre szaporábbra vették. A nap eltűnt az égi színpadról. A levegő hűvösödni kezdett és az első csillagok is kigyúltak az egyre komorodó, világi mennyezeten. Az asszony megfogta gyermeke kezét. Már messziről látták a ház körvonalát, melynek kéményéből szaporán pöfögött a füst. A nő meg is lepődött. Még sosem volt arra példa hogy a férje egyedül főzött volna vacsorát, mert eddig mindig türelmesen kivárta őket. Bölcs hite szerint az asszonynak dolgoznia és gyereket szülnie kell, míg a férfi feladata a nő megvédése és a harc. Az asszony
elégedetten és meglepetten elmosolygott:
-Még érnek meglepetések...
Mögöttük a táj gyász fátyolt borított magára. Nevetve belépett a kunyhóba és a kinyújtotta kezét. Hirtelen a mosoly kegyetlenül ráfagyott az arcára, amint borzalmas látvány fogadta és a furcsa növények szaga úgy csapta meg az orrát, hogy meg kellett kapaszkodnia az ajtóban, hogy ne ájuljon el. A férfi háttal állt neki. Aztán görcsösen megfordult és üveges, elfehéredett szemeivel a nőre tekintett, ki elborzadt, fakó arccal rámeredt, kezét pedig védekezéshez kapta, remegő ujjait a levegőbe vájva. A férfi keze el volt törve, mintha egy láthatatlan erő tekerte volna ki ujjait, mik eldeformálódva, vértől nedvesen szorongattak valami pohár szerűséget, miben víz volt furcsa, émelyítően édes növényekkel tele szórva. A nő remegő szemei szinte
kiestek a helyükről, amint érezte, hogy valami erő megragadja hárulról és kissé a magasba emeli, mikor férje kislányos és vidám hangon megszólalt:
-Teát?

A fáról csendesen és nyugodtan hullottak le a virágok a szélben táncolva és pörögve a messzeségbe. Az árnyék kellemes hűvöst nyújtott Kagoménak és Inuyashának, kik
merengve nézték a lengő virágogat, mik vakítóan fénylettek a tűző napon. Nagyon meleg volt az idő, a lány érezte, hogy verejtéke a ruhája alá hatol és beleolvad bőrébe. Kimérten
Inuyashára meredt. Szemei kigúbadtak a döbbenet miatt. A fiú félig csukott szemmel lihegett kinyújtott nyelvvel mint egy kiskutya, mi mindjárt elevenen megfől. Inuyasha nyelve hirtelen megakadt a levegőben, amint a lányra tekintett és kíváncsi, nem értő szemekkel vissza meredt rá:
-Mian?
-Meleged van?-nevette el magát.
-Mond hogy neked nincs...-mordult fel makacsul, miközben hónalja mögül kisebb, zöld felleg kezdett elő pöfékelni.
A lány szemei könnyezni kezdtek:
-Bűzlesz az izzadságtól.
Inuyasha fülei megrebbentek, miközben kíváncsian szagolgatni kezdte magát:
-Hm..Nem érzek semmit...
Kagome unottan megszólalt:
-Menj fürödni...
A fiú tiltakozás nélkül felkelt és figyelmesen körülnézett vizet kutatva. Szinte azonnal meg is pillantotta a csobogó patakot. Meleg volt az idő, tényleg ráfért egy kis fürdés, egy kis felüdülés. Ujját belemártotta a vízbe, mire hirtelen fagyos libabőr cikázott fel egész testén, miközben fülei meglepetten felmeredtek:
-Lehet hogy meleg van, de inkább megfőlök, mint hogy megfürödjek ebben a hideg vízben.
-Nem maradok meg meletted ha nem fürdesz meg.-fogta be az orrát.
-Keh...Ugyan mivel fogsz rábírni?-ám szemei azonnal elkerekedtek a mondat után, amint látta hogy Kagome ajkai lassan elszíkítják egymást és dühösen formálni kezdik a fenyegető szót.
-FEKSZIK!-sóhajtott fel, ám a fiú egy gyors mozdulattal elkapta a karját és magával rántotta a vízbe, melynek csobbanása megrázta a levegőt.

Inuyasha morogva ült Kagome mellett és tekintett rá a vízcseppektől gyöngyözött ruhákra, mik a napon száradtak. Egy bokor választotta el őket. Egyikük se tekintett a másikra, csak szigorúan előre pír arccal meredve maguk elé hallgatva dobogó szívüket, mire a lány makacsul megszólalt:
-Köszönöm Inuyasha...
A fiú fülei dühösen megrebbentek, miközben tajtékozva hátra fordult:
-TE FEKSZIKEZTÉL A VÍZBE!
-De te rántottál magaddal!-üvöltött vissza rá, mire zavarodottan elkapta tekintetét egy döbbent sikoly kíséretében, amint Inuyasha akaratlanul is rátekintett dús kebleire, mik kívánatosan csillogtak a napsugarak tűző árnyékában. A fiú elkapta tekintetét, miközben ragyogó vörösség terült szét az arcán, majd szemfogaival morogva magába mart:
-Keh...Szemtelen kis fruska-suttogta.
-Inuyasha?
-Igen?-kapta fel füleit érdeklődően és a háttal ülő lányra tekintett.
-Fekszik...
Tompa csattanás robajlott fel, majd a fiú érthetetlen káromkodása hallatszott fel.

Egy nő futott az erdőben. Ijedten zihált, fuldoklott saját testi nedveitől , mik az arcáról csorogtak le és ömlöttek be tátogó szájába, mi vízért szomjas halként lihegett. Mögötte
suhogó, fenyegető lobogás hallatszott, mire az asszony szemeiből könnyek robbantak elő, szája pedig kétségbeesett sikoltásra nyílt:
-Hagyj békén! Nem akarom!!!!!!
Harsány, vidám nevetés hullámzott mögötte. Egy kislány hangja. Hirtelen elesett a tehetetlen nő és még egy utolsó, könnyes pillantással üldözőjére meredt kigúbadt szemeivel, mik szinte kifolytak medrükből. Kezei védekezésre nyíltak, szája pedig fuldokló tiltakozásra, de nem jött ki semmi szó didergő ajkai mögül, csak fröcsögő vörösség, mi feketén az avarra csöppent. Félelemtől eltorzult arcába beleomlott haja, mibe ősz fürtök tekeregtek...

Inuyasha nyugodtan meredt előre és csak olykor tekintett maga mögé ártatlan, arany szemeivel, hogy megbizonyosodjon róla, hogy a lány még vele van. Szemei alatt pír tűz lobogott, mire idegesen újra a kimonója után nyúlt, de az még mindig rém nedves volt. Kagome csendesen megszólalt:
-Inuyasha...
A fiú hegyezte a füleit és titkon felkészítette testét egy újabb fekszikre, de a lány hangneme nem volt fenyegető, sem ideges. Ajkai eltávolodtak egymástól:
-Bocsánat...
A fiút meglepte ez a kijelentés. Elmosolygott, majd feltekintett az égre:
-Én is.
Kagome felnevetett:
-Nincs akkor harag?
-Nincs.-fordultak meg egyszerre elégedetten, megfeledkezve arról hogy meztelenek.
Csillogó fényesség rajzott szét a levegőben körülölelve a párt, amint rátekintettek egymás, csupasz testére. A lány arca is pírba borult, amint megpillantotta Inuyasha fezses testét, mely izmainak völgyeiben a vízcseppek lassan és kéjesen csorogtak alá. Kagome szerette volna elkapni zavart tekintetét ám nem tudta, valami láthatatlan, belsejében tomboló erő megtiltotta neki hogy elforduljon, mert élvezte a látványt, mely felforrósította bőrét és izzadásra késztette húsát. Inuyasha sem tudta levenni tekintetét a földöntúli látványról, amint a lány ében haja megcsapta a levegőt vízi csillagokkal gyöngyözve az arany napsugarakat, melyben fürdött teste, gyönyörű domborulatai angyali szépséggel és bájjal. A fiú elkábult a látvány miatt, érezte hogy valami összecsavarja a szívét, mire Kagome szemei becsukódtak és teste némán előre dőlt a fiú fele. Inuyasha átölelte és magához szorította felmelegítve testét és forró
csókot nyomott a homlokára. Átkorolták egymást és pihentek a másikat ölelve, miözben lelki szemeikkel gyönyörködtek a szerelem szépségében, melynek langy, rózsaszínes köde rájuk
borult.

Valami fenyegetően suhant végig az erdő fái közt...

Kagome felvette ruháit, miközben Inuyasha is kimonója után nyúlt.

Valami közeledett...

Csak felső teste maradt még csupaszon a fiúnak. Nyúlt is a következő ruhadarabért, mire fülei a magasba csaptak szemei pedig elkerekedtek a váratlan esemény miatt, melynek hatására hátán ijedten és meglepve felállt a szőr. Egy kislány nevetése lobbant fel a csendben a fák mögül, mint egy csendes kísértet. Kagome ijedten az addig üres rengeteg fele tekintett, de mire szemei a hang forrásához értek, a helyen máris ott állt egy furcsa, félelmetes alak. Nem azért volt ijesztő puszta látványa, mert olyan ronda lett volna a kinézete, hanem ellenkezőleg, szelíd bája miatt remegtek meg mindketen. Egy kislány állt a bokrok közt. Szivárványszínű
kimonót viselt, rövid, vöröses hajában kis masni díszelgett. Hatalmas szemei voltak, miben sziporkázva ragyogott a vidámság és a gyermeki gondtalanság, amint a megdöbbent párra tekintett. Kagome hebegni kezdett:
-Te...Mit keresel itt?
A jövevény nem válaszolt, csak mosolyogva, ártatlanul nézte őket, mintha elbűvölte volna a látvány. Várakozó percek teltek el, mire Inyasha unottan felnyögött és morogva a kislány fele rebbentek szemei:
-Mit...-ám a hang a torkában akadt.
Valami láthatatlan erő megragadta a derekánál és kissé a magasba emelte Kagoméhez vonszolva a tajtékzó és dühös félszellemet. Inuyasha hirtelen neki vágódott a lánynak, mintha egy durva csókot akart volna átadni neki, mire Kagome egy reflexszerű pofonnal vörös foltot varázsolt Inuyasha arcára, ki értetlenül felüvöltött:
-Nem én voltam te szerencsétlen!
A háttérben felnevetett a kislány:
-Ez vices vot...-kacagott ártatlanul, mire a félszellem újabb, durva csókkal lökte hátra Kagomét, kinek kigúbadtak szemei:
-Mi történik?
Rátekintett a kislányra, ki nevetve meredt rájuk. Megértette...A furcsa jövevény élő babaként játszott velük. Ám ezek a játékok éreznek és könnyen megsérülhetnek...Furcsálta hogy sem ő, sem a fiú nem érzett szellemjelenlétet. Inuyasha újabb csókhoz csücsörítette tehetetlen ajkait, mire Kagome dühösen rákiáltott a lányra:
-HAGYD ABBA!!!!!!
A kislány mosolya lehervadt gyermeteg, csöpp arcáról. A baba visszakiabált rá...Hogy merte? Kagome folytatta az üvöltözést és zavarodottan eltolta magától a fiút:
-Úgy viselkedsz mintha babák lennénk, de nem vagyunk azok! Vedd tudomásul hogy ez nekem fáj!
Hirtelen a kislány ártatlan szemeire rosszindulatú árny borult, amint dühösen és felháborodottan elkerekedtek, miközben haja fenyegetően szétterült a levegőben. Az a baba
visszakiabált...Hogy merte? Hogy van joga hozzá? Ördögi mosoly kunkorodott fel sima arcán, miközben kis teste előrerántódott lobogó hajfürtjeivel elöntve a levegőt és éles tekintetével Kagome fele sújtott. Inuyasha riadtan kiáltott fel és tépte ki magát az erő karmai mögül. Kagome összerogyott és nyögve a földre esett. Ujjaival mocskos árkot vájt a földbe, mire egy apró, elfeketedő csepp fröccsent le. Bágyadtan feltekintett Inuyashára, ki előkapta a Tetsuigát és gondolkodás nélkül a támadóra sújtott:
-Nesze te kis ribanc!!!!!!!!!!
A szélborda fenyegetően robbant elő a kardból. A kislány feje lassan felemelkedett, arca kibújt az ében árynak mögül és félelmetes szemeivel a feléje robajló fényvihar fele nézett. Vörös tekintetében apró, alig észrevehető, fekete pupilla villant fel, mire haja újra meglobogott, apró szája pedig gúnyos, ravasz mosolyra torzult. A szélborda játékosan
megperdült a lány körül, majd recsegve a magasba csapott és sziszegve szikrákra esett szét.
-Mi?-gördült le Inuyasha arcán egy izzadságcsepp.
A lány apró ajkai ártatlanul kinyíltak:
-Egy korc akaj elinténi? Pedi milye jó jáchatunk vóna még...-hunyorgott gonoszul, mire pupillája újra öszseszűkült és kezei fenyegetően ökölbe szorultak.
Inuyasha szája néma tiltakozásra és káromkodásra nyílt, mire a láthatatlan erő a magasba emelte, majd a földre hajította. Szájából vér fröccsnt elő, majd megint tehetetlen rongybabaként felemelkedett és zúgó porfelhőt kavart maga körül. Szája eltorzult a fájdalomtól, mire kezei végén a karmok dühösen felvillantak.A kislány újra elmosolygott és
kinyújtotta apró ujjait. Inuyasha hirtelen magába vájt, majd előre csapta kezét, miből előrobbantak a vérkarmok. A támadó szemei ezúttal ijedten kigúbadtak, amint a sziszegő nyalábok elsuhantak a feje mellett és levágták az egyik hajtincsét. A fiú felhörgött:
-Szerencséd van hogy ilyen ártatlan arcot választottál. Engedj el, mert a következővel biztos szétszedlek.-roppantak meg ujjai.
Hirtelen a kislány előre hajtotta fejét. Vállai vadul rázkódni kezdtek, melynek hatására a fiú arcára kínos döbbenet ült ki, mely vad dühbe csapott át amint belevájt a levegőbe az alattomos, kislányos nevetés. A kis gonosz újra felkapta tekintetét, mire Inuyasha szemei szinte kilövődtek a fájdalomtól, amint recsegő hang fröccsent fel. Kagome még mindig homályosan látott a kín miatt mely megütötte minden porcikáját, miken erősödő remegés futott végig, amint maga mellé tekintett. Inuyasha elterülten feküdt a földön, kezeivel a földet markolászva, üres szemeivel a végtelent nézve. A lány tekintete görcsös derengéssel telt meg,
miközben gyűlölködve fel kapta a fejét. A kislány arca sima volt, ráncok nélkül torzult el, amint hatalmas, fenyegető szemeivel rámeredt Kagoméra:
-Egy baba ne szójon visza. Lászuk hogy a te fejedet is ki  jehet-e cavarni.-suttogta.
Kagome a torkához kapta remegő kezét, majd a földön fekvő szerelmére nézett. A borzalmas látvány, hogy Inuyasha mozdulatlanul fürdik saját, fekete vérében, mit kezdett felszürcsölni a föld, erőt öntött verejtékző végtagjaiba és kitépte magát a csavaró szorításból. Könnyezve indult meg a mosolygó lány fele, ám a második lépésénél elesett. A föld vészesen közeledni kezdett feléje, majd bölbölve az arcához csapódott. Forróságot érzett az orránál, mely kimérten áradt szét és tapadt rá az állára. Vére összekeveredett könnyeivel, amint újra a fiúra nézett. Saját, könnyektől olvadó, sápadt arcán látta meg a fakó, sárga tekintetben, melyben nem gyúlt semmilyen fény, miközben előtte a kislány arcáról felengedett a dühös csalódottság és szemeit becsukva vidám és gondtalan kacagás tört elő apró ajkai mögül:
-Ez vices volt.-töltötte be ártatlan, gyermeki nevetése a levegőt, miközben a lemenő nap vörös csíkot húzott végig a pislogó horizonton.