Gyermeki kacaj-Szerelmi háromszögek

Kikyo halkan meredt rá az előtte álló lányra. Barna, rezdületlen szemeiben nyugalom ragyogott, mégis, tekintetének legmélyén halálos várakozás lobbant fel, amint szelíd kezével lassan hátra nyúlt egy nyílvesszőért. A kislány vidám kacaj közepette újra barátságos cincogásra nyitotta száját:
-Hali!
-Elég legyen abből a gyermeteg játszadozásból. Tudom hogy mi vagy.-azzal megvető hunyorral előkapott egy nyílvesszőt és fenyegető recsegés közepette a lány fele feszítette ki az íjat.
-Lelőné egy kislányt?-kuncogott.
-Gonosz jelenlétét érzem. Te nem vagy kislány.-suttogta magabisztos bátorsággal.
-Tévedsz.-azzal szemei hirtelen kigúbadtak, haja lobogó hullámokat vetve szétterült a levegőben, mire körülötte várakozó örvény csapott fel.
Kikiyo dühösen kilőtte a nyílvesszőt, mely ragyogva süvített fel csilingelő hangjával.
Arisa idétlen mosolya kárörvendő fintorrá alakulva kunkorodott fel kidudorodott bogászemei fele, mik őrült golyókként ragyogtak medrükben. A nyílvessző lelassult, mozgása nehézkessé vált, amint egyre jobban megközelítette a vigyorgó gyereket, majd pont az orránál megállt és
kétségbeesett sikoly közepette eltűnt a sziszegő porkígyók gyűrűiben. Kikyo ajkai döbbenten torzultak el, bátor szemeire óvatos árny borult. A lélekreblók kígyózva megrohamozták Arisát, de nem érték el őt. Testük cafatokká olvadt a lány körül lobogó aura lángjaiban. Arisa ajkai lassan lehervadtak és szemei fenyegető hunyorra szűkölve meredtek rá a mozdulatlan papnőre, miközben kísérteties arcán vörös fények kezdtek el lobogni, mint a dombokat
nyaldosó gyilkos nap:
-Hogyhogy annyira hasonlítasz arra a lányra?
-Lányra? Kagome...
-Kagome?
-Volt vele egy kutyafülű félszellem: Inuyasha. Bántottad?-kezdett a dühtől lángolni az arca.
-Oh, Inuyasha.
-Válaszolj, különbe...
-Különben? Mi lesz?.
Hatalmas, derengő hullám robajlott fel, melynek forrása a lány teste volt és bűdülő, láthatatlan víztömegként omlott Kikyonak. A nő dühödt ajkai levegőért szomjazva lihegtek a habzó, láthatatlan sodrásban, mely taszítani kezdte testét, mintha meg akarta volna fojtani. Arisa arca kivirult. Véres szemei körül feketés erek kezdtek el tekeredni, miközben haja úgy lobogott a ragyogó aurában, mint a tűz. Kikyo lábai lassan megtorpantak. Kezeit remegő erőfeszítéssel emelte maga elé. Begörbülő ujjai körül tiszta energia kezdett el forrani, próbálva utat törni a feléje kavargó, lobogó árban. A papnő minden erejét összeszedte, mire lábai feszülten eltaszították a talajt, ujjai pedig megkönnyebbülten ellazulva kiegyenesedtek. A vízként zúduló erőhullám melette robogott el és mély sebet vájt a földbe.

A vörös hajú lány kecses látomásként állt a ragyogó napsugarakban. Bundája csábító ártatlansággal fehérlett az átható fényben. Zöld szemei szelíd szenvedéllyel csillogtak, úgy, mint a selymes hajfürtjei közt lévő írisz. Kouga meglepetten a sűrűből előtörő lányra meredt. Arcára döbbenet ült ki, miközben elkerekedett, kék szemei mellett halvány verejték csorgott le bundájára.
-Ayame?-nyögte ki a fiú.
-Igen...És látom már megint Kagomét környékezted meg.

A fiú arcára először szégyenlő zavar ült ki, de aztán a büszke méreg, amint hegyes szemfogai dühödt acsargás közepette felszikráztak:
-Mi közöd van hozzá? Kagome a menyasszonyom, hozzám fog jönni feleségül! Ne avatkozz a dolgaimba! Semmi közöm sincs hozzád! Elpusztítottam a falkádat megtámadó ocsmányságot,
úgyhogy hagyj békén, mert útjaink már rég elváltak!
-Ne merd semmibe venni azt, ami évekkel ezelőtt történt!-fakadt ki a lány, kinek arcára pír düh lobbant fel.

-A holdszivárvány...-morogta.
-Átkozottul makacs vagy Kouga. Legalább magadnak magadban ismernéd el, hogy nincs semmi esélyed hogy Kagomét megkapd! Egy halandó lány miatt járatod le magad, ki meg se érdemel téged!-kezdetek el könnyek gyülekezni szemeiben.
Inuyasha és Kagome nem szólaltak meg. A lány, látva, hogy Kouga mással van elfoglalva, lassan kicsúsztatta kezét a fiú ujjai közül és félre állt, mert bár békét kötött Ayaméval, félt, hogy a lány megtépi kétségbeesett dühében.
-Már vége Ayame! Már nem tartozom semmivel! Végeztem azzal a behemót torzszülöttel!
-Most nem erről van szó, hanem rólam! Nem értük akarlak, hanem magamért!-peregtek elő szemeiből az első könnycseppek-A te szavaid segítségével vészeltem át a nehéz időket, a te szavaid csengtek a füleimben, miközben hosszasan álltam az esőben és tűrtem a próbákat, mert méltó akartam lenni hozzád! Nem magamért csináltam hanem érted! Csak azért mentem végig akiképzésen, hogy a feleséged lehessek!-sírt megvetően.
Kouga szégyenkezve meredt Ayamére. Minden szó elvészett nyelvéről. Csak nézte az elkeseredett lányt, ki ökölbe szorult kezeivel törölgette arcáról büszke könnyeit és hűséges, kétségbeesett szerelemtől forró tekintetével dermesztette meg a fiú verejtékző izmait. Kagome döbbenten nézte a könnyes szócsatát, mikor szinte azonnal elmúló, görcsös zsibbadás szorította össze mellkasát:
-Mi ez?

Arisa hajtengere ernyedten bukott le a tüzelő szemeiből kiömlő horizont alá. Kikyo fáradtan zihált a földön. Szemei alatt dühödt ráncok feketéllettek, amint rátekintett a felette magasodó lányra.
-Hogy lehet ez?-suttogta magában.
A lány kimérten elkezdett feléje lépkedni. A papnő kezei feszülten az íjjai fele tapintottak, de körmei csak széttört darabokat érintettek meg. Arisa nyugodtan elsétált mellette és mintha mi sem történt volna, a sűrű erdő fele vette az irányt. Bájosan visszafordult:
-A bácsi, akit keresel azok közt a hegyek közt lakik...-mutatta, majd sarkon fordult.
Az erdő felől kuncogó, bájos énekszó visszhangott, mint a mélybe merülő látomás, mely sokáig kísértette a papnőt:
-Hipp-hopp ugránozz és nézd hogy moszojog a nap
Hipp-Hopp ugrándozz és nézd hogy civitelnek a madajak
Hipp-Hopp ugrándozz és kacagjá velem
mert ha nem moszojogsz akkor jaj lesz neked kedveszem...
Hipp-hopp ugrándozz és é.....o..o.o......aa
...i.....pp.......u......áo......................
…..........................................................................

Kouga és Ayame már rég távoztak, de nem egy utakon, ugyanis a megsértett lány észak fele indult, míg Kouga dél fele tartott, de persze előtte egy érzelmes kézfogás kíséretében elbcsúzott egy időre szeretett kedvesétől. A kis féltékenységi csetepaté nem maradt el Inuyasháék részéről sem, ki egy rakás „Fekszik” után sértődötten az erődbe rohant. Kagome dühösen nyomai fele pillantott, de mogorva mérge felengedett, mikor meglátta a közeledő Sangot.
-Örülök hogy visszatértél.-vigyorgott Miroku-Milyen volt?-kérdezte undok hunyorral az arcán.
-Nem vagyok olyan, mint te szerzetes...-morogta dühösen a lány.
-Remélem jól érezted magad. Biztos jó érzés volt más szelemírtókkal is találkozni. Mikor közölted az uticélodat kissé megijedtünk. Azt hittük hogy itt akarod hagyni a csapatot és velük akarsz tovább élni.-mondta megkönnyebült szemekkel Kagome.
-A vezérük élő szellemeket tart fogva és azokkal kísérletezik. Ráadásul a szellemírtók ősi hagyományainak is hátat fordított. Nincs okom itt maradni. A legfőbb okom azonban nyilvánvaló...Naraku...
-Megértelek.
-Mond, hol van Inuyasha?
-Duzzog...De mindjárt megkeresem.-azzal ő is elindult a sűrű fele.

Inuyasha dühösen ropogtatta kezeit, miközben sértődött, arany szemeivel a lombokat bámulva ugrált az ágakon. Úgy rezte, muszáj lesz kiszellőztetnie gőzölgő fejét és ki kell nyújtóztatnia meggyötört testét, mit Kagome rikoltozó szavai döngöltek a földbe. Fülei makacs sértődöttséggel rebbentek meg, miközben unottan hátra nézett önelégült arcával, hogy nem követi-e valaki. Egy lélekrabló, mint egy kísérteties látomás suhant el feje felett. A fiú szemei meglepetten megrebbent, végtagjai pedig autómatikusan megfeszültek a kígyózó lény fele, mely beleugrott a fák zöldes habjaiba. Vágyakozó ajkai kiáltásra feszültek, ám rekedtes üvöltése nem robajlott ki szájából, hanem nyögve visszazúgott verejtékző testébe. Ott áll előtte a papnő. A fehér kígyó engedelmes álltaként hozzádörgőlődzött feltartott kezéhez.
Kikyo csendesen megfordult a lihegő Inuyasha fele:
-Vártalak...
Inuyasha izmai elgyengülten zakatoltak, amint kissé derengő, nyugodt szemeivel végigmérte a nőt:
-Kikyo...mi történt a ruháddal?
-Nem lényeges...
A papnő kimonója több helyen is fel volt szakadva, peremén furcsa, narancsos foltokkal, mintha valami megégette volna. Látszott testén a meggyötörtség, de nem foglalkozott vele.
Barna szemei szelíd nyugalommal hunyorogtak a fiú fele:
-Rég volt...
-Ki...
-Több szót...kérlek...ne...-mosolygott a papnő, azzal lemondóan hátrafordult és büszke mozdulattal megindult a lélekrablókkal, mik lobogó kísértetekként kísérték.
A fiú kinyújtotta feléje a kezét. Ujjai begörbültek, majd keze ernyedten öklbe szorult, miközben derengő tekintetével a nő nyomait nézte. Kikyo megállt és halkan megszólalt:
-Vár téged...-azzal becsukta szemeit és nyugodt elégedettséggel folytatta útját.
Inuyasha is megfordult. Lépései alatt halkan ropogtak a faágak. Gondolatoktól kavargó szemei váratlanul villantak fel, miközben fülei megrebbetek, amint a távolodó nő hangja
megérintette őt:
-Tudom hogy merre van Naraku...