Gyermeki kacaj-(Avril Lavigne) My happy ending

Az utolsó fejezet egy számról kapta a címét. Érdemes meghallgatni hozzá:)

Kagome ujjai közt tisztán ragyogott a teljes ékkő. A lány a büszke Kaede öreg kezébe nyomta:
-Itt van...
Inuyasha hátat fordított a lánynak. Makacs szemeivel a földet bámulta, mik elfojtott derengéssel aranylottak, majd egy ugrással a magasba szökkent és eltűnt a suhogó ágak zöld
tengerében. Kagome csodálkozva utána tekintett:
-Ezt meg mi lelte?
-Sose szerette a búcsúzkodást...-suttogta az öregasszony.
-Búcsúzkodást?
-Gyermekem...-azzal visszaadta a lánynak az ékkövet és az ujjai közé zárta-Ez téged illet...

Shippou rikácsoló sírása úgy zúgott a kunyhó falai közt, mint a csobogó vízfolyás, amint kétségbeesett, dühös könnyei sós tóként hömpölyögtek mancsai alatt:
-Ez nem igazság! Miért kell így lennie!?
Inuyasha kezei vadul ökölbe szorultak és a padlóba csapódtak. Remegő ajkai mögött villogó szemfogai dühös méregként vacogtak, miközben derengő szemeivel újra megütötte a falat hisztis rikácsolással kísérve:
-Fejezd már be! Ne nehezítsd meg!
-Hozd vissza! Hozd vissza! Hozd vissza! Gyűlölek Inuyasha!!!!
-Fejezzétek be mindketten...-csitította őket Miroku- Ne így váljunk el tőle. Kagome befejezte a feladatát. Természetes, hogy kimerült és ezek után pihenni akar...
-Már most hiányzik! Inuyasha, ne engedd hogy elhagyjon minket!-rikácsolta a kis róka, miközben kezeit verni kezdte a padlóhoz rángatódzó hisztije miatt.
-Ez Kagome döntése...De Inuyasha...-tekintett feléje Sango szomorú szemeivel-Legalább elbúcsúzhatnál tőle. Azok után amiken keresztül mentünk, nem lenne szép csak úgy, szó
nélkül elengednünk.
-Igazad van...-hebegte a fiú, azzal kiszökkent a kunyhóból és a kút fele vette az irányt.
Lábai megfeszültek, amint ugrált a fák kusza ágai közt. Szemei hálásan elkerekedtek, amint megpilantotta a lányt. Szája kinyílt, de hiába is próbálta, egy hang, sem jött ki zavarban lévő torkából.  Mit mondjon neki? Kezét kinyújtotta feléje, de távol volt, már nagyon távol.  Kagome eltűnt a kútban...

Kagome fáradtan ledőlt az ágyra. Hosszú percek, talán órák teltek el, mire szemei kinyíltak és a halvány derengés közepette buggyantak elő belőlük az első könnycseppek. Nem akarta hogy vége legyen... De vége lett... A tankönyveire nézett, mik poros, unalmas árnyakként magasodtak mellette. Az egyikbe belapozott. Próbálta elfoglalni magát, hisz annyi mindent szalasztott el. Rengeteg hiányosságot kell még pótolnia. Próbálta elolvasni és megérteni a könyvben leírtakat, de a betűk fekete, ködös masszákká olvadtak össze szemei előtt, majd a fehér papíron szürkés foltokként gyöngyöződni kezdtek könnyei, miket próbált magába folytani. Vége lett... A könyvet elhajította. Visszazuhant az ágyra és remegve az ujjai köré csavarta a párnát, mert nem akart utat engedni a szeméből kígyózó, ezüstös folyóknak. Sírt... Mikor úgy érezte, elég erőt vett magán, a fürdőszobába indult és vett egy forró fürdőt, majd leült a tv elé és „megnézte” a híreket. A bemondó beszéde halkan csengett füleiben. Nem jutott el tudatáig a beszéde. Szemeire langy köd derengett, mikben a régi emlékek tükröződtek.
„-Kagome! Menjünk!
-Most szólítottál először a nevemen. Ez jelent valamit. Ezek szerint kezdesz megkedvelni...
-Ugyan, nem hiszem hogy valaha is a hasznodat fogom venni...”
A lány merev arcára halvány pír burjánzott fel, miközben szemei újra sós derengéssel teltek meg. Inuyasha...
„-Hallottam már rólad. Az a hír járja, hogy egy félig szellem félig ember lényt elbűvölt egy korán elhunyt hajadon reinkarnációja.-nevetett gúnyosan Yura a hajszálakon egyensúlyozva.
-Mi? Hogy én? És ez a félig ördög halandó? Soha!-dühöngött  a fiú.”
Inuyasha...
„-Álljon meg a menet...Csak nem azt mondtad, hogy a szerelmed vagyok?-nézett a lányra unott, szánalmas szemekkel félszellem.”
Inuyasha...
„-Kagome...-bújt oda hozzá becsukott szemeivel-Olyan jó illatod van...-suttogta vérpöttyökel az ajkai szélén.”

Inuyasha...
„A fiú magához rántotta a lányt és megölelte...Kagome nem tudott szóhoz jutni. Inuyasha utána felkelt és furcsa, bánkódó szemeivel az ujjai közt lévő ékőre nézett:
-Ezt magamnál tartom...Te pedig Kagome, mej innen! Menj haza, menj vissza a saját világodba!”
Inuyasha...
„-Hogyan akadályozzam meg az átalakulást?-ölelte át a lány a fiút, ki vadul üvölözött felette.
Kagome szemeiből könnyek buggyantak elő. Lassan közeledni kezdett a tomboló Inuyasha fele és megcsókolta. Kaguya dühödten sziszegett mögöttük, de nem törődtek vele. A fiú
elkerekedett, vörös szemei kifakultak, vad kezei gyengéd öleléssé alakultak át, mellyel szelíden hozzásimult a lányhoz, kinek szemeiből szaporán kígyóztak az ezüstös könnycseppek. Visszacsókolt a ragyogó, vörös csillagokkal teli levegő függönyében, miben csak ők voltak...Senki sem volt... Csakis ők....
-Inuyasha? Ugye mindig együtt leszünk?”
Inuyasha...
„A lány gyengéd kezeivel megsimította Inuyasha izmait, miken forrón ragadt a verejtéke. Leguggolt hozzá és szelíd, langy kezeivel, mikből valami gyógyító balzsam áradt, kimérten
végigsimította testének minden feszes porcikáját. Inuyasha lihegett. Szemeiből édes könny csorgott ki, miközben szája apró, mégis szerető és ragyogó mosolyra húzódott. A lány ujjaival, miket az üres tér szült, megsimította Inuyasha bőrét, majd a hosszú, fehér hajtengerbe túrt bele, mi selymes zuhatagként omlott a fiú arcába. Inuyasha érezte a szerelmes kezeket, érezte a belőlük áradó szeretet.”
Inuyasha...
„-MEGMONDTAM, HAZA MÉSZ ÉS KÉSZ!!!!!!!-ragadta meg kezeit Inuyasha, majd egy vad rántással magára borította és éles szemfogaival kissé felsérte a lány ajkait csókolni kezdte. Kagome először ellenkezni akart, de a szenvedély szinte azonnal győzedelmeskedett a józan esze felett, amint fuldoklásig szívták egymás testi nedveit nyelvükkel ízlelve a másik száját, melyből a cuppogó nyál vérrel keverve csöpögött le állukról. Inuyasha karmos ujjai vadul a lány combjához tapadtak. Az érintéstől Kagome fájdalomtól döbbenten sikoltott fel. Érezte, hogy a fiú lassan tolni kezdi magát feléje, majd egy váratlan lökéssel testébe hatolt. A lány kéjesen átkarolta a fiút és annak lüktető férfiasságát magában tartva ritmikus mozdulatokkal csapódott neki az ágyékának. Fejét hátra vetette, miközben kapálódzó és feszülő végtagjai görcsös mozdulatokkal félre tolták a körülöttük lévő tárgyakat. Inuyasha szemfogai belemartak saját ajkaiba, amint feszes férfiassága a lány húsa közt mozogva cuppogott kígyózó erektől megtelve. Kagome többször is elélvezett. Érezte forrósodó ágyékánál, amint Inuyasha és az ő bőre összetapad. A tűz halkan lobogott mellettük. A vörös csóvák játékos árnyakat festettek rájuk, miközben ropogó parázsai a levegőt csapkodva a magasba szálltak.”
Inuyasha...
Ő állt előtte...az emlékezetében...Hosszú, fehér haja látomásként lengett a kecses, csillagokkal telített szellő völgyeiben. Izmos, ellenálhatatlan lénye angyali fényben fürdött, miközben fülei barátságosan megrebbentek és hívogató, szelíd szemeivel ránézett, kinyújtva gyengéd kezét.
Kagome a szobájába menekült a kínzó emlék elől. Nem akarta látni...Ki szerette volna zárni az elméjéből...Úgy döntött, mindent elfelejt...

Inuyasha egy fa árnyékot nyújtó ágain feküdt. Nem bírta hallgatni Shippou sírását. Csak rá tudott gondolni... Hiányzott neki... A felhők tengerében fürödve látta Kagomét, kinek ében haja kecsesen hullámzott, miközben barna, szerelmes szemeivel ránézett. Inuyasha ujjai kinyúltak feléje. Próbálta megsimítani az arcát, de hiába nyújtózkodott feléje, nem érte el. A fiú fogai kétségbeesetten megszorították egymást, arany szemeit behunyta és megmarkolta a katodoma füzért. Ebben a percben bármit megadott volna egy „fekszik”-ért. Titkon remélte, hogy meghallja a lány hangját, ezért füleit szorgalmasan hegyezni kezdte, de hiába várt, hiába
reménykedett... Kagome nem jött...

A nap halványan sütött be az ablak üvegén. Kagome kezében ott szikrázott az ékkő. Gondolataiba merülve nézte a csillogó, szemként villogó tárgyat. Hirtelen kopogtatni kezdtek az ajtón. Nem halotta meg, nem válaszolt rá, csak hosszasan nézte a lehetetlen csodaként derengő követ, mire egy barátságos kezet érzett meg, mi átkarolta. A lány meglepetten maga mellé tekintett, majd könnyezve anyja ölébe hajtotta fejét és sírni kezdett:
-Nem tudom...Nem tudom mitévő legyek!
A nő szelíden és nyugtatóan megsimította a lány arcát, majd megértő ujjaival lecsitította Kagome rázkódó vállát:
-Sajnálom kicsim, de ebben nem tudok segíteni. Ez a te döntésed és nem érzem, hogy lenne jogom, hogy beleszóljak az életedbe.-suttogta simogató mosollyal, azzal zsebkendőt nyújtott oda a lánynak.
Kagome megtörölte átázott szemeit. A nő odabújt mellé és átölelte újra a vállát:
-Bízom benne, hogy helyesen döntesz kislányom. De akármilyen döntést is hozol, ennek a háznak az ajtaja mindig nyitva áll előtted. Nagyon büszke vagyok rád.
-Köszönöm...Anya...-mosolygott Kagome.

Inuyasha lesütötte tekintetét. Arany szemei elmerülten derengtek, miközben lassú, nyugodt léptekel közeledni kezdett a szent fához. Ahhoz a helyhez, hol először találkozott vele. Lépései hirtelen megakadtak, lábai a földbe gyökereztek, amint szelíd szemei döbbenten elkerekedtek. Ott volt Kagome is. A szél belefodort a lány ében hajába, ki lassan a fiú fele fordult és vágyakozó, gyönyörű szemeivel ránézett. Inuyasha remegő ajkai kitárultak, nyelve akadozva formálta meg a szavakat, miközben nyelt egyet a kívánatos, forró szellő balzsamos
habjai közt:
-Ka...go...me..
A lány oda lépett hozzá. Inuyasha szemei megrebbentek és zavartan a mosolygó Kagoméra tekintett:
-Hát, visszajöttél?
-Tudod...gondolkoztam, kettőnkről...-nézett rá a fatörzsre, min kecses táncot jártak a napfénytől villogó árnyékok és a zöldellő falevelek, mik a fénnyalábokat megtörve suhogtak le a csillagokkal teli, vörös homályban.
-Kettőnkről?-hebegte zavartan a fiú.
A lány kinyújtotta ujjait, mik közt felragyogott az ékkő:
-Döntöttem...-azzal összeszorította kezét.
-Megértem, ha nem akarsz velem maradni.-fordult el a fiú-Már nincs okod itt maradni. Az ékkő teljes és bisztonságban van a világodban. El akartam köszönni tőled. Bunkó voltam,
sajnálom...-szökött fel pír köd remegő szemei alá.
-Nincs okod arra, hogy elköszönj tőlem...-suttogta a lány, azzal odalépett a fiúhoz és megsimította a vállát-Van okom, hogy maradjak. Miattad...
-Miattam?
-Igen...Örökre veled akarok lenni...Inuyasha...-azzal selymes kezeit a fiú köré fonta.
-Nem lehet. Nem bírnám elviselni azt, ahogy te megöregszel, míg én ilyen vagyok. Nem lenne természetes. Az lesz a legjobb, ha túl esünk rajta és...-ám Kagome belefojtotta a
szót ujjaival.
-Örökre melletted akarok lenni. Ez a döntésem.-azzal felragyogott a kezében lévő ékkő.
-Emberré akarsz változtatni?-kérdezte csodálkozva Inuyasha.
-Nem...-azzal az ékkőből mennyei fény robbant elő, mely a lány testébe ivódott bele.
Inuyasha ajkai ijedten elszakították egymást, de nem jött ki hang torkából. Fényektől fehérlő arccal nézte a derekát ölelő ujjakat, mik ragyogva karmokat növesztettek. A szikrázó fényvihar tiszta tengerében fürödve álltak együtt, hosszú, dermedt perceken keresztül, miközben a fiú csillagoktól tüzelő tekintetével bámulta a leírhatatlan csodát. Gyomra összeszorult, végtagjai elzsibbadtak és ágyékánál is megérztt valami kínzó, görcsös vágyat, amint a fehérség lassan kifakult, majd olvadozva elcsitult. Az ékkő kiesett a lány karmos ujjai közül és a földre koppant, mint egy átlátszó, egyszerű üvegolyó, mely darabokra tört a fa gyökereinek völgyeiben. Inuyasha lélegzete elakadt, amint a tér és idő egy torz, táguló teremmé vált, melynek középpontjában a lány állt, ki arany, szépséges szemeivel megdermesztette izmait, mik nem tudtak kivergődni a selymes és zsibbasztó vágy rózsaszín hullámai közül. Kagome fekete haja bársony tengerként lobogott meg, miközben kavargó fürtjei közt megrebbentek macska fülei. Inuyasha megbénult. Elmerült a látványban. Kagome macskafarka virgoncul megcsapta a levegőt, miközben a fiúhoz lépett és megfogta a kezét.
-Ka...go...me... Te vagy az?-suttogta zavart pírban úszva a fiú.
A lány bólintott.
-Örökké együtt leszünk, ugye, Inuyasha?-azzal átkarolta.
A fiú viszonozta az ölelést. Behunyta szemeit, arcát gyengéden belefúrta a lány hosszú, fekete hajába, miközben ott álltak a szelíd szellő habjaiban, majd halkan megszólalt, ujjaival keményen szorongatva a Kagome ruháját:
-Kagome...Nagyon finom illatod van...-suttogta.

Shippou sírva fakadt, mikor meglátta Inuyashát és Kagomét, kik kézen fogva sétáltak vissza hozzájuk. Az átalakulás mindenkit meglepett. Az ékkő elvesztette hatalmát és ezzel végleg eltűnt a világból. A csillagos ég mennyezetén egy nő alakját lehetett kivenni, ki nyugodt békében olvadt bele az űr nyugodt feketeségébe...

Sango szemeit szomorúan lesütötte, amint a vidám Mirokura nézett, kinek jobb tenyerén újra ott villogott a kötés a gyöngyökkel együtt, mintha mi sem változott volna. A lány végül odaült a fiúhoz és szemét lesütve megszólította:
-Sajnálom...
-Ne sajnáld...Úgyis, olyan furcsa volt nélküle.-azzal a tenyerére pillantott.
-Tudod, ismerek egy bölcs férfit. Itt él, remeteként, nem messze a hegyek közt. Talán tud megoldást.
-Köszönöm Sango.-mosolygott el Miroku, azzal felkelt.
-Most hová mész?
-A hegyek közé...3 napi járás, mire odaérek.
-Rendben. Akkor induljunk.-kelt fel a lány is.
-Te is jössz?
-Mit gondoltál? Valakinek rád is kell vigyázni, ha szellemek ellen nem is, de útközben van néhány falu néhány szép lánnyal, és nem akarom hogy eltévedj miattuk.-mosolygott.
A fiú zavart vigyort ejtett, majd kilépett a kunyhóból Sango és Kirara kíséretében.

Kagome kecsesen elterült az ágyon és lekonyult, pimasz füleivel és szerelmes szemeivel a feléje magasodó fiúra tekintett. Inuyasha megsimította a lány selymes domborulatait, melyeknek völgye csábító, ellenálhatatlan jelenségként verejtékeztek kényeztető ujjai alatt. Kagome zavartan elmosolygott:
-Most ne, anyám itthon van. Mi lesz, ha benyit?
Inuyasha szórakozottan megsimította a lány füleit, majd karmos ujjaiba vette a tekergő macskafarkat és szenvedélyes, harapdáló csókot nyomott rá villogó szemfogaival, mire
Kagome teste érzéki görcsbe rándult.
-Nyugodj meg, nem lesz semmi baj.-magasodott feléje és megcsókolta a lány nyakát, ezüstüs verejtékkel áztatva el ágyékát, melyről az édes folyadék izgatóan ujjainak árkai közé hatolt. Kagome nevetve eltaszította magától a fiút:
-Mondtam, hogy most ne!
-Tudom hogy akarod.-nyújtózkodott el Inuyasha.
-Akarom, de most nem szabad.-pirult el a lány.
-Dorombolsz nekem?
Hirtelen a lány egy rámenős mozdulattal leteperte a fiút és levette róla felső ruházatát. A fiú csupasz izmainak látványától Kagome izgatottan felsóhajtott és mohó ujjaival megsimította a gyönyör völgyeit:
-Tévedtem...-azal ránehezedett Inuyashára és szenvedélyes
csókot nyomott ajkaira.
A fiú átkarolta és együtt hemperegni kezdtek az ágyon a csókok özönében fürödve.

-Ezt nem hiszem el...Kagome kiiratkozik az iskolából. Csak tudnám miért. Annyira beteg lenne? Mi van, ha valami szörnyen komoly baja lehet, csakis ez lehet a magyarázat! Mi
van, ha lelkileg összeomlott a bunkó fiúja miatt? –indult fel a lépcsőn Eri, barátnői kíséretében.
Kagome anyukája sietve utánuk rohant zavart arcot vágva:
-Lányok, Kagome most nincs...
De hirtelen virgonc sikítozás hallatszott ki a lány szobájából. Már nem volt visszaút...A váratlan vendégek egymást gyötrő gondolatokkal lépkedtek fel fokról fokra Kagome szobájához.
-Hiába nyávogsz! Úgyis én vagyok az erősebb!-üvöltötte diadalmasan Inuyasha, mire szemei elkerekedtek a kínos döbbenettől, amint az ajtó nyikorogva kitárult és 3, ájuldozó szempár meredt rá, és a macska fülű Kagome félig meztelen testére.

Miroku és Sango egymás mellett sétáltak a hegyek útvesztői fele. A fiú kérdően a lányra nézett:
-Sango, biztos, hogy tud ez a bölcs segíteni rajtam?
-Nem garantálok semmit sem. Ha ő nem tud, akkor senki sem.-pirult el a lány.
-Oh, de szép...-kezdtek el csillogni Miroku szemei.
Sango arcára pír folt villant fel, de csalódott szemei hirtelen megakadtak azon a nőn, ki nem olyan messze sétált előttük. A lány tekintete dühödten lángolni kezdtek, de egy meglepő fordulattal le is nyugodtak, amint Miroku újra elkiáltotta magát:
-Nagyon szép...-azzal leguggolt és felszedett egy sárga, gyönyörű virágot és oda nyújtotta Sangonak.
-Nagyon köszönöm.-érzékenyült el a lány.
-Semmiség.-azzal mosolyogva előre pillantott.
Sango elbűvölten megszagolta a virágot, mire szemei villogva elkerekedtek.
Egy csattanás visszhangja morajlott végig a hegyek közt... Miroku unott nyugalommal sétált a lány mögött az arcán lévő vörös folttal. Sango nevetve elpirult és átkarolta a fiút és gyengéden ráhajolt a vállára. Miroku szemei csillogni kezdtek.

Kouga szelíden lemenő nap vörös sugarai fele tekintett és egy vágyakozó sóhajt ejtett:
-Ég veled, kedvesem...-azzal meglobogtatta a haját a meleg szél.
Hirtelen egy selymes kéz csimpaszkodott bele:
-Ezek szerint...-csillantak fel Ayame szemei.
Kouga arra készült, hogy félre löki a lányt, de Ayame egy bájos szemvillanással vissza folytotta belé a szót. Kouga nyelt egyet:
-Nem vagy éhes?
-De igen...-pirult el a lány, azzal eltüntek a barlang sötét, elrejtő mélyében.

Sesshomaru nyugodtan tekintett fel az égre. Körülötte ott játszott és énekelt Rin, hogy idegesítse a rikácsoló Jakent. A szél lágyan megfodorta a haját, majd egy tollpihét felkapva a felhők végtelen tengerébe suhogott bele...

Inuyasha és Kagome egymás mellett ültek fenn a fán. A lány gyengéden a fiú vállára borult és mosolyogva megkérdezte:
-Inuyasha...
-Hm?
-Milyen 200 évesnek lenni?
-Úgy érzed, hogy az idő rohan, mintha egy agyaras szellem üldözné, és rádöbbensz, hogy még mennyi minden dolgot is kell elintézned. Tényleg. A barátnőid...
-Nos...A láttottak miatt el kellett hogy mondjak nekik mindent. Az elejétől a végéig.
-Nem félsz hogy elfecsegik?
-Fecsegjék...-suttogta nyugodtan-Ki hinné el ezt az egészet?-azzal egymás karjaiban nézték a lenyugvó napot, mely vörös csíkot húzott végig a végtelen horizonton.