Az ég úrnője II. – Kira visszatér

(by Keiko)

Viharos éjszaka volt a középkori Japánban. Az eget hatalmas felhők lepték el, olyan vastagok, hogy sem a Hold, sem a csillagok fénye sem tudott áthatolni rajtuk. Az égen villámok cikáztak, a szél fákat csavart ki, és házakat rongált meg, az eső folyamatosan zuhogott.

Egy közeli faluban az emberek riadtan nézték a tomboló vihart, ami a közelükben lévő tisztáson szabadult el igazán.

Hirtelen csend lett. Az emberek azt hitték, vége a viharnak, néhányan megkönnyebbülve bújtak elő fedezékükből, mikor hirtelen villámcsapások lepték el a kis tisztást, mindegyik ugyan oda csapott be. A szél irtózatos erővel fújt, és az eső is rákezdett.

Aztán lassan elültek a villámok, és később minden elcsendesedett.

Másnap reggel az emberek rögtön nekifogtak megrongálódott házaik megjavításához. Mindenki segédkezett, kivéve a kisebb gyerekek, akik csak láb alatt lettek volna.

Nekik szüleik azt mondták, játszanak valahol együtt. A gyerekek vidám játékba kezdtek, de egy idő után ez is unalmassá vált.

- Van egy ötletem! Nézzük meg a tisztást, ahová a villámok csaptak be az éjjel! – szólalt fel az egyik kislány.

- Jaj, nem már Miya! Mi lenne olyan érdekes a tisztásban? És különben is, anya azt mondta, ne menjünk oda! – ellenkezett az egyik kisfiú.

- Nem tudná meg…Gyere már Kazu! Naaaa, gyere! – kérlelte a kislány a bátyját.

Mivel a többi gyerek Miya mellé állt, végül Kazu is megadta magát. A gyerekek hamar eljutottak a tisztáshoz.

Illetve ahhoz a helyhez, ami régen egy tisztás volt. Most a sokszori villámcsapások egy hatalmas krátert ütöttek a földbe.

- Fúúúúúú…- ámuldoztak a gyerekek.

- Nézzétek, valaki van a szakadék alján! – kiáltott fel Miya.

Minden gyerek a kráter széléhez sietett.

- Szerintem ez egy démon! – kiáltott fel az egyik kisfiú.

- Nem! Szerintem ez egy ember, csak beleesett a lyukba! – vágta rá Miya, és óvatosan elindult lefelé.

Mikor leért, odalépett az idegenhez. Egy lány volt az, de furcsa mód a bőre nem volt sebes, mintha lezuhant volna, sem a ruhája szakadt. Szép, kék ruhája volt, és hosszú köpenye. Barna, hosszú haja keresztezte szép arcát.

- Csak egy lány! Nincs magánál! Lejöhettek! – rikkantott fel Miya.

Lassan minden gyerek lemászott a lányhoz. Ekkor hirtelen a kék ruhás idegen megmozdult. A gyerekek kissé eltávolodtak tőle.

A lány kinyitotta szép, mélykék szemét, majd felült. Körülnézett. A gyerekek, mivel látták, hogy nem bánt, lassan visszamerészkedtek hozzá. Semmi különös nem volt rajta, egyetlen kivétellel: fehérszínű fény vette körül.

- Szia! Honnan jöttél? – szólította meg Miya.

A lány szép arcára szomorúság ült ki.

- Nem tudom…Semmire sem emlékszem azelőttről, hogy most felébredtem…- válaszolta szép, kellemes hangján.

A gyerekek együttérően néztek a lányra.

- Azt tudod, hogy hívnak? – kérdezte Kazu.

- Igen…A nevem Kira…- válaszolt a lány.

- Én Miya vagyok! – mutatkozott be a kislány.

- Én meg Kazu! – vágta rá a bátyja.

Erre persze minden gyerek elharsogta a nevét. Kira közöttük állt, és próbálta mindegyiket megjegyezni. Miután mindenki bemutatkozott, ismét Miya szólalt meg.

- Nincs kedved eljönni hozzánk? A mi falunkban biztos ellakhatsz!

- Igen! Gyere el hozzánk! Légyszi, Kira, gyere! – kezdte kérlelni a lányt az összes gyerek.

- Hát, ha nem zavarok…- mosolygott a lány.

Ekkor mindenki ujjongani kezdett, és a gyerekek megragadták Kira kezét, szinte felhúzva őt a kráter falán.

***

- Ugyan, miből gondolod, hogy ez most igaz lesz? – mérgelődött Inuyasha.

- Szerintem az. – válaszolta Miroku.

- De hát ezt mondtad az előző három esetben is! – emelte fel a hangját Inu.

- Szerintem akkor is nézzük meg, hátha igaz…- mondta el véleményét Sango.

- Szerintem is. – tette hozzá Kagome.

Miután Inuyashát leszavazták, a kis csapat tovább indult. Hirtelen nem várt vendégekbe botlottak.

- Sesshoumaru! Te mit keresel itt?! – kérdezte Inuyasha.

- Szerintem azt, amit mi. Meg akarja tudni, igaz-e a hír. – válaszolt a démon helyett Kagome.

Sessh csak bólintott.

- Szerintem akkor sem az. Eddig háromszor hallottunk egy nagy erejű halandóról, akit Kirának hívtak, és mindeddig egyik sem volt igaz! Az elsőt, tényleg Kirának hívták, de egy erőtlen öregasszony volt, a másik helyen senkit sem találtunk, a harmadikat pedig nem is Kirának, hanem Mirának hívták, csak Miroku süket! – háborgott Inuyasha.

- Nem vagyok süket! Csak nagyon halkan beszélt az az öregasszony, akitől a hírt tudtam…- védekezett Miroku.

- Nem gondoljátok, hogyha Kira tényleg visszajön, akkor megkeres minket?! – mérgelődött Inuyasha.

- Hallgass már el! – szólt rá Kagome.

- A halandónak igaza van. – szólalt meg Sesshoumaru.

- MI?! NEM FOGOK ELHALLGATNI!!!!!!!! – ordított Kagomével Inuyasha.

- Osuwari. – válaszolt a lány, a hanyou pedig közeli ismeretségbe került a talajjal.

Amióta Kira eltűnt, eltelt három hónap, és bár a többiek kezdték feladni a reményt, hogy valaha is viszontlátják a lányt, mindig, amikor olyan hír járta, aminek köze lehet hozzá, felkerekedtek, hogy megnézzék, igaz-e.

Eddig sajnos semmi sikerrel sem jártak.

Sesshoumaru is így tett, és bár már nagyon unta, hogy Jaken vagdosta a fákhoz, vagy lépegetett rá, mert nem akarta a kis démon halk morgását hallani, miszerint ebből úgysem lesz semmi, meg fölösleges ez az egész, mindig útra kelt, és, Jakennel ellentétben Rin sohasem panaszkodott emiatt.

Éjszakára pedig maradtak neki az álmok. Az álmok, amikben Kirával volt, és az álmok, amikből úgy ébredt fel, hogy a lány hangját hallotta: Még találkozunk…

- Végre itt vagyunk! – kiáltott Kagome, egy kis falura mutatva.

A kis csapat bement. A falusiak furcsán méregették őket, főleg Inuyasha, és Sesshoumaru miatt.

Mikor az egyetlen magasabban fekvő ház felé indultak, a falusiak útjukat állták.

- Nem mehettek oda!

- Figyeljenek, emberek…Nem akarunk senkit sem bántani, csak keresünk valakit…- lépett elő Kagome, de a falusiak nem engedték tovább őket.

- Na jó…- szólalt meg Sess, és már lendítette volna a kezét, hogy végezzen velük, amikor.

- Mi folyik itt? – hallatszott egy ismerős hang.

A falusiak sora, mint egy varázsütésre kettévált, hogy utat engedjen a kunyhóból kijövő személynek.

Sesshoumaru orrát megcsapta egy illat…Majd nemsokára ott állt előttük egy kék ruhás, köpönyeges lány, akit furcsa, fehér fény vett körül, gyönyörű, mélykék szemekkel, amik válaszra várva fürkészték a társaságot.

Sesshoumaru torka furcsán kiszáradt.

- Kira…- nyögte.

***

Néhány pillanatig csönd honolt. Aztán Sango barátnője nyakába ugrott.

- Kira! Úgy hiányoztál! – kiabálta.

Nemsokára Kagome is követte, és a két lány boldogan szorongatta a harmadikat.

Sesshoumaru eközben a lányt figyelte. Valami nem tetszett neki.

- Olyan furcsán néz...Rémülten...Talán zavarodottan...Mint aki ne érti, mi folyik itt...

Kira eközben kibontakozott a többszörös ölelésből. Ekkor már nem csak Sesshoumarunak tűnt fel a furcsa viselkedése.

- Mi az, Kira? Nem is örülsz nekünk? – kérdezte Sango.

A lány csak nézte őket.

- Ne haragudjatok…Ismerjük egymást? – kérdezte.

Újabb csönd keletkezett. A mély döbbenet csöndje.

- Ne hülyülj, Kira, kicsi korunk óta barátnők vagyunk! Ugye nem felejtettél el? – kezdte Sango.

- És mi mind a barátaid vagyunk! – tette hozzá Kagome.

Kira újra rájuk nézett, ám most mély szomorúság ült a tekintetében.

- Nem tudom, kik vagytok…Ugyanis semmire sem emlékszem a múltamból…- magyarázta szomorúan.

Sesshoumaru úgy érezte, megfagy körülötte a levegő.

- Gyertek be. Talán ti segíthettek, hogy visszaemlékezzem az eddigi életemre…- hívta őket be Kira a házba.

Bementek, vendéglátójuk hellyel kínálta őket, majd ő is leült.

- Semmire sem emlékszem a múltamból, csak a nevemre. Néha-néha homályos álmok, amik valószínűleg a múltamról szólnak, de ez minden. Néhány itteni kisgyerek talált rám egy kráterben, amit az előző éjszakai vihar csinált. Állítólag rengetegszer csapott be oda a villám akkor. Azóta itt élek. Kiderült, hogy irányítani tudom a levegővel kapcsolatos dolgokat, ezért én lettem a falu papnője. – mesélt Kira.

Inuyasháék összenéztek.

- Ti tudtok valamit rólam? Ha igen, kérlek, mondjátok el! – kérlelte őket Kira.

- Rendben. – bólintott Sango, majd mesélni kezdett.

- A neved Kira, és a szellemírtók falujában születtél. Volt egy ikertestvéred, Hitari. Apád korán meghalt, anyád nevelt fel titeket. Kiderült, hogy Hitarival a levegő őrzői vagytok. Tudod, mik azok az őrzők, ugye? – kérdezte Sango.

Kira bólintott.

- Néhány éve meghalt az anyád. Nem tudtatok rajta segíteni, mert egy korábbi csata kifárasztott titeket. Hitari ezek után varázslatokkal erősítette magát, de a varázslatok kiölték belőle a jót. Mikor észrevettük, már késő volt, és ő elmenekült. Te utána mentél. Kicsit több mint három hónapja találkoztunk megint. Te megsérültél, egy Hitarival vívott csata után. Hitari meg akart ölni, hogy elvegye az erőd. Mi gyógyítottunk meg. Mind összebarátkoztunk…Mikor legközelebb harcoltunk Hitarival, téged elválasztott tőlünk. Akkor találkoztál össze Sesshomaruékkal…- intett Sango a démon, és társasága felé – később visszajöttél hozzánk. Legközelebb, mikor Hitarival harcoltunk, végül legyőzted őt. Az ereje átszállt beléd, de te azt mondtad, ez az erő túl sok, és eltűntél. Dióhéjban ennyi. – fejezte be Sango.

Kira leesett állal bámult rá.

- Hú…Ez…nem semmi. – nyögte ki végül a lány.

- És most mi lesz? Velünk jössz? Talán vissza tudjuk hozni az emlékeidet…- javasolta Kagome.

Kira tanakodott egy ideig, majd megszólalt.

- Igen, veletek megyek…- válaszolta.

A falusi gyerekek szomorúan búcsúztak el Kirától, mikor elhagyta a falut. De ahogy kiléptek a házak közül Sesshoumaru is megszólalt.

- Rin, Jaken! Indulunk. – parancsolta a youkai, és útitársai, bár döbbenten, de elkezdtek készülődni.

- Elmentek? – kérdezte Kagome.

- Igen. – válaszolta Sesshoumaru.

Rin és Jaken felültek Aunra. Rin persze mindenkitől elköszönt, Jaken meg persze meg se szólalt. Sesshoumaru is némán indult el, csak Kirára nézett rá, de a lányhoz sem szólt. Lassan eltűntek a szemük elől.

- Ez hülye. – mondta el véleményét Inuyasha.

Kagome csak sóhajtott.

- Miért, nem az?! Szerintem ő is kereste Kirát, most meg, hogy itt van, elmegy?! Szerinted normális?! – kérdezte a hanyou.

- Osuwari. – vágta rá Kagome, és Inuyasha szoros ismertséget kötött az anyafölddel.

A kis csapat újra elindult, egyedül Kirát nem hagyta nyugodni egy gondolat.

- Miért keresett volna engem Sesshoumaru?!

Barátai ugyanis nem mondták el neki, mi volt közte, és a démon között. Egyrészt azért, mert úgy gondolták, majd Sesshoumaru elmondja, ha akarja, másrészt pedig nem tudták, a démon még mindig úgy áll-e a dologhoz, mint régen.

Kira sóhajtott egyet, majd a többiek után indult.

Estefelé megálltak, letáboroztak. Miroku, Inuyasha és Kagome tűzifáért mentek, Shippou és Kirara aludtak, csak Kira és Sango volt ébren.

- Sango?...- szólalt meg Kira.

- Tessék…- válaszolt a démonírtó.

- Volt valami…Sesshoumaru és köztem?...- kérdezte bizonytalanul a lány.

Sango maga elé nézett egy ideig, majd beszélni kezdett.

- Igazából én ezt nem nagyon tudom…És a többiek sem…Szóval, amikor elszakadtál tőlünk, jó időre eltűntél. Inuyasha később mondta, hogy Sesshoumaru szagát érezte rajtad. Biztosan találkoztál vele...És akkor nem tudom, mi történt, amíg vele voltál, csak annyit tudok, hogy amikor megölted Hitarit, utána Sesshoumaruval…csókolóztatok…és azt mondtátok egymásnak: szeretlek. Szóval ebből mi arra következtettünk, hogy igen, volt köztetek valami. De hogy mennyire komoly, azt nem tudom…- fejezte be Sango.

- Értem…Azért köszi…- mosolygott a lányra Kira.

- Hé! Mire valók a barátok? – mosolygott vissza Sango.

Nemsokára megjöttek a többiek, majd mindenki mély álomba merült.

Kirának újabb álmai voltak. Sajnos nem igazán emlékezett rá, mikor felébredt, de arra rájött, hogy egyre jobban látszanak az álmaiban a dolgok, vagyis valószínűleg egy idő után újra emlékezni fog mindenre.

- Jó, de mennyi idő után?! És addig mit csináljak?!

Végül úgy döntött, elmegy, sétál egyet. Sajnos, mivel még nem járt erre, alaposan eltévedt. Már két órája mászkált, azt sem tudta, hol van, amikor hangokat hallott. Valakik beszélgettek…Illetve veszekedtek.

- Biztos Inuyasha és Kagome!

Kira elkezdett a hangok felé szaladni. Mikor közelebb ért, rájött, hogy ez biztosan nem Inuyasha és Kagome hangja. Az egyik egy kislány hangja volt, a másik pedig egy férfihang volt, de nagyon furcsa…Kira el akart menni, de megbotlott egy faágban, és hátraesett. Esés közben lehorzsolta a karját, és elég nagy zajt csapott. A két hang hirtelen elhalt, majd hirtelen megjelent előtte az a kis zöld lény, aki Sesshoumaruval utazott…Jaken. És mellette pedig a kislány…Rin.

- Kira! De jó, hogy itt vagy! – kiabálta Rin, és a lány nyakába ugrott.

Jaken leeresztette a botját, majd visszament oda, ahonnan jött.

- Gyere! – húzta át Kirát Rin a fák között.

Hamar megérkeztek Rinék táborhelyére.

- Megsérült a karod! – szólalt meg Rin.

- Nem nagy ügy…- mosolygott Kira, és a seb egy pillanat alatt begyógyult.

Rin éppen mondani akart volna valamit, de ekkor Kira mögé nézett.

- Sesshoumaru Nagyúr! – kiáltotta mosolyogva.

Kira gyorsan megfordult. Előtte ott állt Sesshoumaru, teljes életnagyságban…

***

Egy ideig csak nézték egymást, majd Sess szólalt meg.

- Hogy kerülsz ide? – kérdezte.

- Eltévedtem…- magyarázta a lány.

Sess bólintott, majd leült a lánnyal szemben. Rin Kira ölébe ült. Egyikük sem szólt. Végül Rin törte meg a csendet.

- Éhes vagyok…- panaszolta a kislány.

- Megyek, kerítek neked valami ennivalót! – pattant föl Kira, és gyorsan távozott, Rinnel a nyomában.

Nem akart sokáig Sesshoumaru közelében maradni. Nagyon zavarban érezte magát a démon közelében.

Eközben Sessh gondolatai is a lány körül forogtak.

- Hiányzott, amíg nem volt itt...De ez most még rosszabb...Itt van, és mégsincs itt...

Ekkor felkapta a fejét. Sikoltásokat hallott, majd Rin jelent meg futva.

- Mi történt? – kérdezte a youkai.

- Megtámadott minket egy démon! Kira azt mondta, hogy fussak el…- magyarázta a kislány.

Ekkor nagy robaj hallatszott, majd csend lett. De Kira csak nem akart jönni. Sesshoumaru felállt, és elindult.

- Maradj itt Jakennel…- szólt hátra Rinnek.

Nem kellett sokat mennie, hogy megtalálja a halott démon tetemét. Hallott róla, egy nagyon erős démon volt. Nem messze tőle pedig ott feküdt az eszméletlen Kira. Már nem voltak sebei, de a ruhája szakadásai után úgy látszott, csak azért, mert a lány képessége begyógyította azokat.

Sesshoumaru felemelte a lányt, majd elindult vele vissza a táborhoz.

Kira arra ébredt, hogy a földön fekszik, és valamilyen puha dologgal van betakarva. Aztán rájött, hogy a táborban van, és a puha dolog Sesshoumaru prémje, és a tulajdonosa nem messze ül tőle, és az eget figyeli.

Kira feltápászkodott, de ez nem járt zaj nélkül.

- Felébredtél? – hallatszott Sess kérdése.

- Igen. Köszönöm, hogy visszahoztál…- válaszolt a lány.

A démon nem reagált. Ekkor Kira odasétált elé, és odanyújtotta a prémjét.

- Köszönöm…- mondta.

- Nincs mit. – vette el a youkai.

Kira visszaült a helyére, majd lassan elnyomta az álom. Sess az alvó lány arcát figyelte. Úgy látszott, nem nyugodt az álma.

- Hitari! Hagyd őket! Ne bántsd őket! – kiáltozta álmában Kira, majd sírva riadt fel.

Próbálta megnyugtatni magát, ami lassan sikerült. Azt vette észre, hogy erre az álomra tökéletesen emlékszik…

Mikor oldalra fordult, Sesshoumaru fürkésző tekintetével találta magát szembe.

- Mi történt? – kérdezte a démon.

Halkan beszélt, nehogy Rint felébressze.

- Azt hiszem, csak egy emlék volt. A nővéremmel harcoltam…Hitarival…Nem tudtam legyőzni, de ő sem tudott megölni. Ekkor megfenyegetett, hogy megöl mindenkit, egy a közelben lévő faluban, ha nem adom át az erőm. Nem hittem neki. És ő mindenkivel végzett…- válaszolta letörve Kira.

Sesshoumaru nem tudta, mit tegyen. Legszívesebben átkarolta volna a lányt, hogy megnyugtassa, de nem tudta, Kira mit szólna ehhez. Végül úgy döntött, majd meglátja. Fél kézzel átkarolta a lányt, aki a démon mellkasára dőlt, majd úgy aludt el ismét. De ez az álma nyugodt volt, még mosolygott is közben.

Másnap reggel Kira Sessh mellkasán ébredt. A youkai arcán, mikor a lányra nézett, egy nagyon pici mosoly volt látható. Egészen kicsi, de ők tudták, hogy ott van.

- Jó reggelt. – köszönt Sess.

- Neked is. – válaszolta Kira, majd felállt a démon mellől, és elindult reggeliért.

Nemsokára visszatért, és nekiállt elkészíteni.

- Amúgy…Miért ájultál el tegnap? – kérdezte Sesshoumaru.

- A robbanás, ami akkor keletkezett, amikor megöltem a démont, elsodort…- magyarázta Kira.

Hamarosan Rin is felébredt, és a két lány megreggelizett, majd elindultak.

Kira és Sesshoumaru egymás mellett ment, beszélgettek, míg Rin körülöttük bohóckodott. Jaken meg ment mögöttük, de rá senki sem figyelt. Ez a nap eseménytelenül telt el. Éjszakára megint megálltak, és letáboroztak. Kira megcsinálta a vacsorát Rinnek, majd nemsokára a kislány elaludt. Kira is lefeküdt, és nem kellett sok, őt is elnyomta az álom.

Sesshoumaru egy ideig nézte a lányt, majd felállt, és elment.

Reggel, mikor Kira felébredt, körülnézett. Csak Jaken és Rin aludt a kialudt tűz maradványai mellett, Sesshoumaru sehol sem volt. A lány, mivel látott egy kis tavat, miközben jöttek, úgy döntött, elmegy fürödni. Gyorsan felállt, és elindult a tó irányába. Hamar odaért, majd vetkőzni kezdett, és bement a kellemesen hűs vízbe. Nyugodtan úszkált, nem is sejtve, hogy nincs egyedül.

Mikor Sesshoumaru visszatért, csak Rint és Jakent látta a tábornál, Kirát nem.

- Megkeresem...Lehet, hogy megint valamilyen bajba került...

Elindult, követve a lány illatát. Hamar elért a tóhoz, és ott megpillantotta a fürdőző lányt. Szeme megakadt a formás testen, ahogy azt körülölelte a kristálytiszta víz. Egy ideig nézte a lányt, majd elindult vissza.

Kira lassan megunta a fürdést. Kijött a vízből, felöltözött, és elindult vissza. Útközben talált néhány madártojást, azt eltette, hogy majd abból csinál Rinnek reggelit. Mikor kilépett a fák közül, ott találta Sesshoumarut is. Halványan rámosolygott a démonra, majd nekiállt, reggelit csinálni. Bár ő nem vette észre, de Sess végig őt nézte.

Mikor Rin felkelt és megreggelizett, tovább indultak.

Nyugodtan sétáltak, amikor felbukkant előttük egy páviánbőrbe bújt lény.

- Á, a Nagy Sesshoumaru! Két halandóval! Kezdesz hasonlítani a nyomorult öcsédre…- szólalt meg a lény.

- Naraku. Féldémon létedre nagy a szád…- vágott vissza a youkai.

Naraku elhallgatott egy pillanatra…Majd a következőben gyökerek százát növesztette ki magából, és Sesshoumaruékra támadt vele.

- Vidd innen Rint! – parancsolta Kirának a démon.

A lány rögtön felkapta a kislányt, és elindult vele. Jaken követte. Mikor elég messzire elértek, megálltak. Míg Rin és Jaken leültek, Kira fülelt. Kardsuhanások…Sesshoumaru támad, hiszen Narakunak nincs kardja. Egy ideig ezek a hangok voltak fölényben, aztán jöttek a másikak. Furcsa hangok…Mintha gyökerek tekeregnének…Ez Naraku…Aztán borzasztó hangok…Sebek felszakadásának hangjai…Vérfröccsenés hangja, amit Kira, a levegő irányításával itt is hallott. Csontroppanások…

- Maradjatok itt! – parancsolta Kira Rinéknek, majd elsietett.

Rossz érzése volt. És igaza volt. Sesshoumaru rengeteg sebből vérzett, mégis harcolt Naraku ellen. Aztán Naraku eltűnt. Sessh gyanakodva nézett körül, mikor pokoli fájdalom járta át…a fájdalom a hasából indult. Odanézett. Naraku egyik gyökerével hátulról keresztüldöfte. Sess összerogyott, miközben a gyökér kijött belőle.

- Ez volna a Nagy Sesshoumaru? Egyedül, sebesülten…A halandók most nem segítenek neked…- mondta Naraku.

- De igen. – hallatszott egy hang…

Sess oldalra fordította a fejét. Ott állt Kira. A szél lebegtette a haját, és elszánt tekintettel nézett Narakura.

- Te? Nem leszel nagy ügy…- szólalt meg lekezelően Naraku, és elindította a lány felé a gyökereit.

Kira mind elől elugrált. Akármivel próbálkozott Naraku, minden támadását kivédte. Aztán ő jött. Hatalmas villámgömböt csinált, és Naraku felé küldte.

A hanyou elugrott előle, de a következő telibe találta. Mikor feltápászkodott, a halandót a levegőben lebegve találta. Úgy gondolta, ideje bekeményíteni. Kirának már nehezebb volt kivédeni a támadásokat.

- Hiába, halandó, ennyivel nem győzöl le! – állította Naraku.

- Tudom! De többet is tudok! – válaszolta Kira, és tényleg bekeményített, de még nem változott át.

Naraku sem adta könnyen magát, ö is egyre erősebben támadott, így már mindkét felen voltak nyomai a harcnak. Csak amíg Kira sebei begyógyultak, Naraku sebei megmaradtak.

Ekkor Naraku megunta a dolgot. Gyökereivel körülfogta a lányt, így az nem tudott mozogni, majd szorítani kezdte.

Kira szemei előtt fekete karikát táncoltak, ebből tudta, ha nem csinál valamit, mindjárt megfullad. Ekkor fehér fény borította el a testét, és a lány átváltozott. Haja fehérbe váltott, és amint átváltozásának vége volt, rögtön kitört a fogságból.

Naraku csak nézett.

- Ez a lány...Egy őrző? Ráadásul, ha az, akkor a másik őrző energiáját is birtokolja, aki tudtommal meghalt...

Kira nekitámadt Narakunak, aki jobbnak látta elmenekülni.

A lány leereszkedett a földre, miközben visszaváltozott, majd Sesshoumaruhoz rohant, és letérdelt mellé.

- Sesshoumaru! Sesshoumaru, jól vagy? – kérdezte, miközben a démon sebeit vizsgálgatta.

Már a nagyjuk begyógyult.

A youkai kinyitotta a szemét.

- Kira? – kérdezte.

A lány a nyakába borult.

- Azt hittem, meghaltál! – mondta.

Mikor a démon felszisszent, a lány zavartan mászott le róla.

- Ne haragudj…Megfeledkeztem a sebeidről…- szabadkozott.

Sesshoumaru felállt, majd felsegítette a lányt is. Mikor Kira felállt, egy pillanatra tekintetük egy pillanatra összekapcsolódott…Majd Sesshoumaru lassan a karjaiba fogta a lányt, és megcsókolta. A lány nem ellenkezett. Mikor elválltak ajkaik, Kira kitépte magát az ölelésből, és ellépett a démontól.

Sessh nem értette a lányt. Majd Kira ránézett. A lány tekintete örömtől csillogott.

- Sesshoumaru…- suttogta.

- Emlékszem…Mindenre emlékszem…- mondta mosolyogva, majd odament a démonhoz, és átölelte.

Sess egy ideig fel sem fogta, mit mondott a lány…Aztán lassan leesett neki.

- Emlékszik!...

Ő is átkarolta a lányt, majd az állánál fogva megemelte az arcát, és megcsókolta. Kira viszonozta.

- Szeretlek. – mondta egyszerűen a lány.

- Én is. – válaszolt a youkai, majd kézenfogva visszamentek Rinékhez.

***

Rin vidáman ugrabugrált. A kislány nagyon örült, mikor elmondták neki, hogy Kira újra a régi. Most Inuyasháék felé tartottak, hogy nekik is elmondják a jó hírt. Sesshoumaru nem nagyon örült ennek, de Kira meggyőzte.

Míg Rin összevissza rohangált, addig Kiráék beszélgettek. Úgy érezték, ideje, hogy többet megtudjanak a másikról.

Kira elmesélte, milyen volt a gyerekkora, honnan ismeri Sangot, mi történt vele azután, hogy elhagyta a falut, és azelőtt, hogy ők találkoztak. (Ugyanis, amikor Sango elmesélte Kirának, hogy ki ő, Sess nem volt a kunyhóban.)

Utána Sesshoumaru kezdett mesélni. Kezdetben tartott tőle, hogy a lány elridegül tőle, ha megtudja, miket tett a múltban, de miután meglátta Kira megértő szemeit, nem aggódott már emiatt.

Sesshoumaru hirtelen megállt.

- Mi az? – kérdezte Kira.

- Szeretnélek megkérni valamire…- kezdte a démon.

- Igen? Mi az? – kérdezte a lány.

- Szeretném, ha nem mondanánk el senkinek, hogy mi együtt vagyunk…- fejezte be Sess.

Kira arca elkomorodott. Még néhány könnycsepp is megjelent a szeme sarkában.

- Nem akarsz felvállalni mások előtt? Félsz, hogy elterjed a pletyka: A Nagy Sesshoumaru egy egyszerű halandó lányt szeret? Mert ők azt fogják hinni, hogy egyszerű halandó vagyok! Ezért nem akarod, hogy elmondjuk?! – kérdezte, és a végén már sírt is.

Ebből persze sem Rin, sem Jaken nem vett észre semmit sem, mivel ők még azt sem vették észre, hogy Sessék megálltak, és mentek tovább.

Sesshoumaru odalépett a lányhoz.

- Félre érted…Nem erről van szó…- mondta, és átölelte a lányt.

- Nem igaz! Miről lenne szó, ha nem erről?! Engedj! – próbált kitörni az ölelésből Kira, de a démon nem engedte.

Felemelte a lány állát, hogy Kira végre a szemébe nézzen.

- Nem erről van szó…Azért ne mondjuk el senkinek sem, mert nekem sok ellenségem van, olyanok is, akikkel nem biztos, hogy el tudsz bánni. És ezek elrabolhatnak téged, hogy megtegyem, amit akarnak, vagy akár meg is ölhetnek, bosszúból…- mondta Sess.

Kira elhallgatott. Döbbenten nézett a férfira. Sesshoumaru…Komolyan aggódik érte…félti…

- Sosem tagadnálak le másért…- suttogta Kira fülébe a youkai.

A lány átölelte, majd Sesshoumaru letörölte a lány arcán lévő könnycseppeket.

- Akkor…Megteszed? – kérdezte.

- Sangonál ez nem fog menni. És Kagoménél sem. Sőt, Rinnél sem. Nem fogok hazudni nekik. Ha rákérdeznek, elmondom az igazat. De más nem fogja megtudni…- válaszolt a lány.

Sess bólintott, majd elindultak Rinék után.

Estefelé érték el Kaede faluját, ahol a kis csapat jelenleg tartózkodott. Már a falu határában is lehetett hallani, hogy valakik ordítoznak.

- Hogy bírják ezt az itteniek? Kész rémálom lehet nekik, ha Inuyasháék itt vannak…- csóválta a fejét Kira.

Sesshoumaru mosolygott.

Hamarosan már a szavakat is ki lehetett venni.

- MI AZ, HOGY HAZAMÉSZ?!?!?!?! KIRÁT KÉNE KERESNÜNK!!!!

- CSAK KÉT NAPRA MEGYEK, ADDIG KIBÍRJÁTOK NÉLKÜLEM, ÉS KIRA KÜLÖNBEN SEM ÉKKŐSZILÁNK, AZ Ő KERESÉSÉHEZ NEM KELLEK, VISZONT, HA NEM MEGYEK MOST BE A SULIBA, MEG FOGOK BUKNI!!!!!!!!!!!!!

- NA ÉS?!?!?!?! AKKOR LEGALÁBB NEM KÉNE FOLYTON RÁD VÁRNI!!!!!!!

- INUYASHA!!!!!!!!! TE HÜLYE!!! NEM VAGY NORMÁLIS, TE ÖNZŐ, BUNKÓ….

- NEM VAGYOK ÖNZŐ, SEM BUNKÓ!!!! TE VISZONT EGY HISZTIS LIBA VAGY!!!!

- OSUWARI!!! OSUWARI, OSUWARI, OSUWARI, OSUWARI, OSUWARI, OSUWARI, OSUWARI!!!!!!!!!!!

És a puffanásokat.

- Jujj…Ez nagyon fájhat…- szólalt meg Kira.

Ekkor szembe jött velük a dühös Kagome.

- AKKOR IS HAZAMEGYEK!!!!!!!!! – ordította hátra, majd döbbenten torpant meg előttük.

- Sesshoumaru?...Kira?...Kira! Jól vagy? Halálra aggódtuk magunk miattad! – mondta vidáman Kagome.

- Köszi, jól vagyok…Veletek meg mi történt? – kérdezte Kira, fejével arra intve, ahol most valószínűleg egy nagyon dühös Inuyasha feküdt, mélyen a földbe fúródva.

- Csak a szokásos…- vont vállat Kagome.

- Ez fura…Amikor először találkoztunk, nem veszekedtetek ennyit…- jegyezte meg Kira.

- Akkor nem akartam hazamenni…- vágta rá Kagome, majd megtorpant.

- Amikor először találkoztunk? De hiszen arra te nem emlékezhetsz…Hacsak…Visszatértek az emlékeid?! – kérdezte boldogan.

- Mindegyik! – válaszolt mosolyogva Kira.

- Ez nagyszerű! – lelkendezett Kagome.

Ekkor futott be Miroku és Sango, Shippouval kiegészítve.

- Kagome! Tényleg azt mondtad, hogy Kira, vagy csak mi hallottuk úgy?! – kérdezte Miroku, majd meglátta a lányt.

- Kira! – kiabálta mindenki, és mindenki a lány nyakába ugrott.

- És képzeljétek, mindenre emlékszik! – újságolta el Kagome.

Erre persze újabb közös örvendezés következett, majd Kagome elindult haza. Időközben a többiek is észrevették Sesshoumarut, Rint, és Jakent, így nekik is köszöntek, majd együtt elindultak a faluba. Inuyashának is elújságolták a hírt, aki csak morgott.

- Most csak azért ilyen, mert Kagome hazament…- magyarázta Sango barátnőjének.

- Aha…

- Bár kicsit megint túlzásba vitte…- szólalt meg Miroku.

- Mint mindig…- vágta rá Sango.

- NEM KÉREK TŐLE BOCSÁNATOT!!!! – ordította Inuyasha.

Mirokuék sóhajtottak, Kira meg kuncogni kezdett. Néhány perc múlva Inuyasha felállt.

- Csak sétálni megyek. – jelentette ki, és elindult a kút felé.

A többiek egymásra néztek, majd elkezdtek hangosan kacagni. Még Sesshoumaru is megengedett magának egy félmosolyt.

- Tényleg, Kira, te akkor velünk maradsz? – kérdezte Sango.

De mikor barátnőjére nézett, azt vette észre, hogy a lány elaludt.

- Biztos elfáradt…- vonta meg a vállát Sango, majd nemsokára mindenki nyugovóra tért, Sess pedig elment valahova.

Ekkor Kira kinyitotta a szemét, és halkan sóhajtott egyet. Nem tudta, mit csináljon.

- Sango olyan nekem, mint egy nővér...Olyan szívesen lennék vele, és a többiekkel...De így, hogy Sesshoumaru és Inuyasha ennyire nem kedvelik egymást...És Sesshoumarutól sem szeretnék elszakadni...

A lány lassan felállt, és elsétált. Út közben is végig ezen gondolkozott. Nem igazán talált kiutat ebből a helyzetből.

Hirtelen két kar ölelte át hátulról. Picit megijedt, hiszen teljesen elmerült a gondolataiban, de aztán rájött, hogy csak Sesshoumaru az.

- Mi a baj? – suttogta hátulról a fülébe a démon.

- Nem tudom, mit csináljak…- válaszolt csüggedten a lány.

- Mire gondolsz? – hallatszott az újabb kérdés.

- Sango azt szeretné, ha velük maradnék, és jó is lenne, hiszen ő olyan, mintha a testvérem lenne, de tudom, hogy te és Inuyasha…Meglehetősen nem kedvelitek egymást, pedig veled is szeretnék maradni…- magyarázta a lány.

- Ezt én sem tudom…- válaszolt Sess, majd maga felé fordította a lányt, és megcsókolta.

- De most ne foglalkozz ezzel…- mosolygott rá.

Még egy jó ideig csak sétáltak, csókolóztak, majd amikor Kira már elég álmos volt, visszamentek, a lány lefeküdt, és Sesshoumaru egy fáról nézte, hogy alszik.

Másnap semmi érdemleges nem történt, azon kívül, hogy Inuyasha és Kagome visszajöttek. Kiderült, hogy Kagomének mégsem kellett még egy napot a suliban maradnia. Ezért aztán úgy készültek, hogy másnap elindulnak szilánkokat keresni.

- Kira, akkor jössz? – kérdezte Sango.

A lánynak fogalma sem volt róla, hogy mit válaszoljon, de kiderült, hogy nem is kell, mert Kagome is megszólalt.

- Van egy ötletem! Mi lenne, ha Sesshoumaruék is velünk jönnének? Úgy gyorsabban találnánk meg Narakut, és úgy tudom, te is végezni akarsz vele…- nézett a lány a démonra.

Sesshoumaru elhúzta a száját, majd válaszolt.

- Nem bánom…De csak is Naraku miatt! – de Kira felfedezett egy apró mosolyt az arcán.

- Tényleg, akkor jössz? – fordult vissza Sango Kirához.

- Persze! – mosolygott a lány.

- Köszönöm, Kagome! Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

Így másnap együtt indultak tovább…

***

Már eltelt néhány nap, de Narakunak nyomát sem látták. Bár bárhol jártak, tudták, a démon előttük haladt el arra. Erre egyszerűen rá lehetett jönni. Mindenfelé felperzselt falvak, halott emberek.

Brutális, de látványos nyomok. Inuyasha persze folyton morgott, hogy már megint temetni kell, de Kagome lepisszegte. Vagy leosuwarizta. Általában mindkettő.

Sesshoumaru nem morgott, de ő is csak Kira miatt. Még mindig nem szokat meg, ezt a kedveljük a halandókat dolgot, de azért próbálkozott. Például, nem piszkálta folyton Inuyashát, nem szólta le a többieket, csak néha.

Bár még így is volt, hogy megkapta Kirától, amikor esténként végre beszélni tudtak, hogy milyen szívtelen.

Ez volt az egyetlen dolog, ami zavarta a lányt. Hogy fenntartsák, hogy már nincs köztük semmi, és az, amikor csókolóztak, és szerelmet vallottak egymásnak, mielőtt Kira eltűnt, csak fellángolás volt, nappal nem igazán szólhattak egymáshoz. Csak éjszaka volt néhány nyugodt órájuk, és akkor is vigyázniuk kellett, nehogy valaki felébredjen, és meglássa őket.

De Kira úgy érezte, lassan megszokja. Néha persze erőt vett rajta a szomorúság, de ez már nem fordult elő annyiszor.

És bár a lány úgy gondolta, jobb lenne, ha elmondanák a többieknek, hogy együtt vannak, megértette, hogy Sesshoumaru aggódik érte. Persze néhányszor felhozta a témát, és úgy tűnt, egyre jobban meggyőzi a démont.

Aznap újabb lerombolt falut találtak. Mire mindenkit eltemettek, késő délután lett, de mivel nem akartak a házak romjaiban aludni, inkább tovább indultak. Az este egy kis tisztáson érte utol őket. Letelepedtek, majd hamarosan mindenki álomba merült. Illetve majdnem mindenki. Kira felállt, és lesétált a tisztásról. Már korábban járt erre, úgyhogy tudta, van itt egy tisztavizű tó, ahol megfürödhet. Hamar odaért. Levette ruháit, és belegázolt a kellemes vízbe. Sokáig úszkált, majd egy idő után kisétált a vízből, megtörülközött, és felöltözött.

Nyugodtan sétált a fák között, de igazából nem is figyelte, merre megy. Ennek az lett a következménye, hogy nekiütközött valakinek, de ahelyett, hogy hátraesett volna, erős karok tartották meg. Felnézett, és elmosolyodott.

Sesshoumaru állt előtte. Meg akart szólalni, de a démon odahajolt hozzá, és megcsókolta. Kira viszonozta. Ekkor Sessh ajkai a lány nyakára tévedtek. Kira megborzongott az érintéstől.

A youkai viszont nem elégedett meg ezzel. Lassan elkezdte lecsúsztatni a lány válláról a ruháját.

- Sesshoumaru…Mit csinálsz? – kérdezte remegő hangon a lány.