Viharos szerelem

(by Keiko)

Kora délután volt. A nap sugarai végigsimították a fákat, megcsillanva a palota tetején is, ami a hegytetőn magaslott. A szél lágyan ringatta a virágokat, és megcibálta egy, a palota kertjében álló férfi hosszú, fekete haját. A férfinek barna szemei és hegyes fülei voltak, egyfajta különös, erőt sugárzó aura lengte körül. Látszott rajta, hogy erős démon.
- Uram! – rohant oda egy szolgáló.
- Sehol sem találjuk a kisasszonyt!
A férfi felsóhajtott.
- Idehívom. Készüljetek tovább. – utasította a szolgálót, aki sietve távozott.
Nem messze a kastélytól, az erdő felett madarak repültek az égen. Zárt soraikat azonban hirtelen egy hozzájuk képest hatalmas valami zilálta szét. A „valami” megfordult a levegőben, és a gyorsan távozó madarakat nézte lebegve. Egy kislány volt az. Kék ruháját a szél cibálta, fehér haja szabadon lengett, kék szeme vidáman csillogott. Ha másból nem, hegyes füleiből rá lehetett jönni, hogy démon. /Bár ősz hajú gyereket sem látunk minden nap ^^/ A kislány felkapta a fejét.
- Yume...
Néhány perccel később a fekete hajú férfi szigorú arccal nézte a most megérkezett lányt, aki odaszaladt hozzá.
- Megint leestél, amikor meghallottad a hangom. – állapította meg a lány sáros ruháját nézve.
- Igen…Sajnálom, apa…- hajtotta le a fejét a lány.
A férfi elmosolyodott.
- Olyan vagy, mint amilyen anyád volt, amíg élt…És nem csak kinézetre…
A kis démon halványan elmosolyodott.
- Menj, öltözz át…- küldte el az apja.
A lány elszaladt. Néhány perc múlva újra apja mellett állt, egy hasonló kék ruhában, kontyba fogott hajjal.
- Egyébként kik jönnek, apa? – kérdezte.
- Egy szövetségesem és barátom, Inutaisho, és a fia, Sesshoumaru. Sesshoumaru talán egy kicsit idősebb, mint te.
- Démonok, mint mi?
- Igen.
A lány fintorát látva apja még megszólalt.
- Viselkedj rendesen. Ha nem jöttök ki Sesshoumaruval, akkor sem szeretném, ha egy tornádó tombolna a kertben, mint a múltkor, amikor összevesztél az egyik vendég gyerekkel.
- De azt mondta, hülye kis pisis vagyok!
- Ötmérföldnyire találtuk meg, és egy villám is belecsapott. Vajon miért?
- Ööö…Rossz volt az idő?
- Yume!
- Oké-oké…Nincs tornádó…
- Sem hurrikán…
- Sem hurrikán…
- És villámok sem! Most javíttattam meg a tetőt…
- Oké…- válaszolt Yume letörten.
- Jó.
Ekkor megjelent két szolgáló, akik bejelentették, hogy a vendégek megérkeztek.
A démon intett Yuménak, és együtt hagyták el a szobát

***

A palota előtt két démon állt. Az egyik magas volt, haját összefogva hordta, a másik alacsony, kieresztett hajjal. Mindkettő haja ezüstszínű volt. Ekkor kinyílt a kapu, és kilépett rajta egy fekete, hosszú hajú démon, és egy fehér hajú kislány.
- Inutaisho! Üdvözöllek…- lépett oda a fekete hajú a magas, ezüsthajú démonhoz.
- Aikito! Szívesesen vagyok itt. Ő itt a fiam, Sesshoumaru. – mutatta be Inutaisho a kis démont.
- A lányom, Yume. Mutasd meg Sesshoumarunak a kertet. Oda küldöm a vacsorát. – mondta Aikito.
Yume bólintott, majd elindult. Sesshoumaru apja bíztató intése után követte.
- Nagyon jól nevelt a lányod…- dicsérte Inutaisho Yumét.
- Még…Menjünk be…- majd a két démont elnyelte a kastély mélye.
Yume szótlanul elvezette Sessht a kertbe, majd megállt. A fiú körbenézett, majd a tekintete a lányon állapodott meg. Hosszasan nézték egymást, majd Yume elfordult.
- Most mi bajod van? – kérdezte a fiú.
- Nem illik hosszan bámulni másokat…- magyarázta Yume.
- És?
- Apa azt mondta, viselkedjek illedelmesen…
- Illedelmesen? Kivel?
- Veled. Apa azt mondta, viselkedjek jobban, mint a múltkor, amikor vendégek jöttek…
- Miért? Mit csináltál? Nem köszöntél valakinek? Mert nem hiszem, hogy mást tudsz…- gúnyolódott Sesshoumaru, miközben fejében apja intelmei visszhangoztak.
- Viselkedj rendesen Aikito lányával. Nem szeretném, ha darabokban találnánk meg, mint a múltkori vendégemet...
- De piszkált!
- Sesshoumaru.
- De ott a Tensaiga!
- Sesshoumaru! Rendesen fogsz viselkedni! Értetted?
- Igen, apa...
- Nem. Mást csináltam. – villant meg Yume szeme.
- Persze. A lányok gyengék. Bármikor legyőznélek…
- Igen?...- mosolyodott el Yume.
- Persze…
Inutaisho és Aikito beszélgetve léptek ki a kertbe, majd mindketten megtorpantak. A kert romokban hevert. Felette vihar tombolt, a földből pedig ki voltak hasítva darabok.
- Elfelejtettem a vihart…- szólalt meg Aikito.
- Én meg az energiaostort…- mondta Inutaisho.
/Enyhe amnézia…Nem baj…Lehet kezelni…:)/
A két gyerek a „kert” két végében állt, lihegve. Apjukat észre sem vettél, annyira kimerültek voltak. A következő pillanatban mindkettő összeesett. A két apa odarohant a saját gyerekéhez, felkapták őket, és bevitték őket a palotába. Yume, miután magához tért, apja szigorú arcát pillantotta meg maga előtt.
- Jó reggelt…- köszönt kicsit csípősen Aikito.
- Apa, az úgy volt…- kezdte Yume, de aztán meggondolta magát – Hogy van Sesshoumaru?
- Azt hittem, utálod. Hiszen harcoltatok…Mellesleg közben leromboltátok a kertet…
- Csak azt akartuk megnézni, hogy ki a jobb…- szólt közbe egy hang oldalról
Yume odanézett. Sesshoumaru feküdt ott, mögötte Inutaisho állt. A fiú rávigyorgott a lányra.
- Jó voltál. De én jobbat is tudok…
- Én is. Sokkal jobbat…- vigyorgott Yume is.
- Hiába. Ugyan is szobafogságban leszel. – szólt közbe az apja.
- Te is, Sesshoumaru. Megbeszéltük a dolgot Aikitóval. Itt maradunk, amíg le nem telik a büntetésetek. Aikitónak van egy szobája, ahonnan egyikőtök sem tud kijönni.
Sess reménykedve nézett Yuméra, de a lány csak lemondóan sóhajtott. Tudta, onnan ketten együtt sem tudnak kijönni, hiszen elég sokszor volt már ott szobafogságban.
- A büntetésetek ideje három hét. – szólalt meg a két apa.
- Jaj ne…- sóhajtottak fel a gyerekek. /Hiába, az apai szigor…^^/
A két gyerek hamar meggyógyult, így belekezdhettek a büntetés letöltésébe. A három hét alatt, amíg a büntetésben voltak, mindent megtudtak egymásról. Pl. Sesshoumaru megtudta, hogy Yume imádja a kéket, Yume pedig azt, hogy Sess szereti az aranyból készült dolgokat. Ezért, amikor a büntetés letelt, Sessh Yuméhoz fordult.
- Tessék…Ezt neked adom…- nyomott a lány kezébe egy kis kék ékkövet.
- Köszönöm…Ez meg a tied…- adott át Yume egy aranyból megmunkált kis amulettet.
- Köszönöm…Szia…- rakta el Sesshoumaru az ajándékot, majd apjával együtt távozott.
- Szia…
Yume és Aikito együtt figyelték, ahogy a vendégek eltűnnek a távolban.
- Hiányozni fog…- sóhajtott fel a kislány.
- Még találkoztok…Biztosan…- válaszolt mosolyogva az apja.

***

Párszáz év múlva…
Kora délután volt. A nap sugarai végigsimították a fákat, megcsillanva a palota tetején is, ami a hegytetőn magaslott. A tájon nem látszott az idő múlása. Az öreg fák egy idő után elpusztultak, helyükre újak nőttek. A szél ugyanúgy ringatta a virágokat, mint minden nap. A palota előtt azonban egy idegen várakozott. Kinyílt az ajtó, és Aikito lépett ki rajta. Ő sem változott sokat, csak a vonásai lettek egy kicsit fáradtabbak.
- Mit akarsz itt, és ki vagy te? – kérdezte a démon az idegent.
- A nevem Naraku, és a Keleti területeket akarom…- válaszolt a lény.
- A Keleti területek az enyémek, és a családomé…- válaszolt hidegen Aikito.
- Még…- mosolygott Naraku.
- Féldémon vagy. Ugye nem gondolod, hogy győzhetsz? - kérdezte a démon, miközben felsorakoztak mögé a védők.
- Majd meglátjuk…- válaszolt Naraku, majd hirtelen démonok ezrei jelentek meg, eltakarva az erdőt, Narakut, a fényt…
Párszáz mérföldnyire onnan, egy gyönyörű, kék ruhás alak repkedett sebesen az égen, szétzilálva a madarak csoportjait.
Yume volt az. Rajta, apjával ellentétben, sokkal jobban meglátszott az idő múlása. Gyönyörű, fiatal lány vált belőle. Alakja tökéletes volt, mélykék szemei zafírokként ragyogtak szép arcán. Persze néhány szokása megmaradt, ilyen volt a repkedés, és a madarak zargatása. A nyakában ott lógott egy ezüstláncon a kis kék ékkő, amit még Sesshoumarutól kapott. A lány töprengve lebegett a levegőben. Ilyenkor apja már hívni szokta. A palota felé nézett, ahol egy viharfelhőt pillantott meg.
- Várjunk! Ha felhő lenne, tudnám, hiszen én uralom az ég erőit...Ez a szag...Az nem felhő! Démonok! Jaj ne, apa!
Yume szélsebesen elrepült arra, de mire megérkezett, a démonok eltűntek, csak egy férfi állt a halottak előtt. Érződött rajta a vérük szaga.
- Te tetted ezt? – kérdezte nyugodtan Yume, miközben leszállt, pedig a sírás kerülgette.
A férfi hátrafordult. Yume ereiben megfagyott a vér.
- Se…Sesshoumaru?!?!
- Hello, Yume. – mosolygott gúnyosan a férfi.
- Mi…Mit tettél?! És miért?! – nyögte ki a lány.
- Szórakoztam…Nem tetszik? – vigyorgott a férfi.
Yume szemét elfutotta a könny.
- MIÉRT ÖLTED MEG ŐKET?!?!?!?! AZ APÁM!!!! – zokogta.
- Ez van.
- MEGÖLLEK!!!!! – kiabálta Yume, és a férfinak rontott.
Az egy elegáns mozdulattal a levegőbe röppent.
- Majd máskor…- mondta, és eltűnt.
Yume a fölre rogyott, és keservesen zokogni kezdett.

***

Néhány hét múlva…
A szél lágyan cibálta a fákat, miközben vidáman sütött a nap. Virágok nyíltak, madarak csiripeltek, de hirtelen elnyomta ezeket a hangokat egy lelkes kiabálás.
- Sesshoumaru Nagyúr! – kiabálta Jaken, mert ő volt az, aki éppen megérkező gazdája felé futott, aki épp most lépett be az aznapi táborhelyül szolgáló tisztásra.
- Mi az?
- Azt hallottam, Nagyuram, hogy megtámadták a Keleti területeket, és Aikito nagyúr meghalt…- közölte a hírt Jaken.
- A Keleti területek...Ott él Yume...Vagy élt...
Sess benyúlt a kimonója zsebébe, és megszorította a kis arany amulettet. Ekkor hirtelen beborult az ég. Mindenfelé villámok cikáztak. Sesshoumaru orrát megcsapta egy ismerős illat…És a következő pillanatban leszállt elé Yume. Teljesen megváltozott. Fekete ruhát viselt, haját fekete selyemszalaggal kötötte össze, és felettébb ellenséges arckifejezéssel méregette Sesshoumarut. Némán meredtek egymásra, majd Yume nekiindult, és egy ezüstszínű energiaostorral támadt Sesshre. Ő elugrott. A lány újra támadott. Rin és Jaken eközben fedezékbe vonultak.
- Mit akarsz, Yume?
- Még kérdezed?! – kiabálta a lány, és újra támadott.
Sesshoumaru ellépett a támadás elől, vagy saját, aranysínű energiaostorával blokkolta azokat. De a lány nem állt le, ezért amikor újra támadott, Sess elkapta a karját.
- Mi bajod van? – kérdezte
Yume nem válaszolt, csak egy ügyes mozdulattal arcon rúgta a férfit, aki így elengedte a lány karját. Yume hátraugrott, és elrepült. Sessh egy ideig nézett utána, majd követte. Rin és Jaken csodálkozva bújtak elő a bokorból.
- Ez meg ki volt?...- kérdezte Rin.
Jaken csak a fejét rázta, hogy ő semmit sem tud.
Yume a levegőben szállt, szemét elborították a könnyek…Meg kellett volna ölnie Sesshoumarut…hiszen ő ölte meg az apját…Bosszút kell állnia…De nem tudta megölni…
Töprengéséből egy átölelő kar zökkentette ki…
Sesshoumaru hátúlról átkarolta, úgy húzta le a földre. Yume egy pillanatra belesimult az ölelésbe, hiszen annyit álmodozott erről…A kertben, a kis ékkövet szorongatva…Hogy Sesshoumaru eljön érte, és így átöleli…De aztán rájött, hogy neki most gyűlölnie kell a démont, hiszen mindenkit megölt…
Kitépte magát az ölelésből. Szemben álltak.
- Miért tetted? – suttogta Yume.
- Mit? – kérdezett vissza a démon.
- Nem tudod?! Vagy nem érdekel?! – támadott neki a lány.
Sessnek most nehezebb volt hárítani a csapásokat.
- Megöltél mindenki!!!! MINDENKIT!!!! – kiabálta a lány, miközben folyt a könnye.
- Kit öltem meg? Miről beszél Yume?!
- Apát, a szolgálókat, még a kedvenc cicámat is!!!!! MOST MEGFIZETSZ!!! MEGÖLLEK!!!! – kiabálta Yume, és egy kisebb tornádót szabadított a youkaira.
Sesshoumaru eléggé megszenvedte a támadást, majd ő is nekiindult. De a lánnyal ellentétben ő csak elkábítani akarta a lányt, vagy annyira megsebezni, hogy ne tudjon harcolni, hogy végre megtudhassa, mi folyik itt. Ezért rendesen megsebezte a lányt, nem volt más választása. Yume is megsebezte őt, több helyen is, de nem bírtak egymással. Mikor Yume érezte, nem győzhet, elrepült, úgy, hogy ködfátylat vont maga után, hogy Sessh ne tudja követni. A démon egy ideig nézte azt a pontot, ahol a lány állt, majd elindult vissza.

***

Yume repült egy ideig, majd amikor úgy érezte, biztonságban van, leszállt a földre, és gyalog ment tovább. Sebei fájtak, de nem talált semennyi vizet sem, hogy kitisztítsa őket. Végül egy kis tóhoz ért. Ott kimosta a sebeket, és bekötözte őket. Éppen a tó partján ücsörgött, miközben a könnyei folytak, amikor egy hangot hallott a háta mögül.
- Mi a baj, lányom?
Yume hátrafordult. Egy idős néni állt mögötte, és most kérdőn nézte a lány könnyes szemeit.
- Nem…Nincs…- motyogta a lány.
- Ugyan, gyermekem, biztos van valami baj, hiszen sírsz!
- Nem, semmi…
- Te tudod…- indult volna el a néni, de nem bírta el a zsákot, amit eddig vitt.
Yume ekkor megsajnálta az idős halandót. Már nincs sok az életéből, mégis dolgozik, és egy démon lelki bánatán próbál segíteni. Felemelte a zsákot.
- Majd én elviszem.
A nő nem győzött hálálkodni, majd elvezette egy szegényes kis kunyhóba, ahol leültette a lányt, és teával kínálta. És bár Yume az elején hallgatott, mint a sír, végül mégis elmondta, mi bántja. Végül is egy idős halandó kinek mondaná el?
- Értem. Szóval bosszút akarsz állni? Talán segíthetek…- mondta a néni, és elővett a kimonójából egy ékkőszilánkot.
- Ez a Shikon no Tama egy szilánkja. Állítólag hatalmas erőt ad annak, aki használja. Már régóta van nálam, most neked adom…- mondta.
- De hogyan használjam? – kérdezte Yume.
A nő a lány hátához rakta a szilánkot, ami rögtön beépült a bőre alá. Yume sebei begyógyultak, sokkal erősebbnek érezte magát.
- Köszönöm, majd visszahozom! – mondta, majd eltűnt.
Nem látta, hogy az öreg nő szeme furcsán megcsillan… Sesshoumaru visszafelé sétált, és gondolkozott. Amikor átölelte Yumét, kizárólag azért tette, hogy le tudja húzni a földre. Mégis…Furcsán jól esett neki, hogy a szép lányt magához szoríthatja…
- Ebből elég! Yume egy gyerekkori barátom, nem lehetek belé szerelmes! Főleg nem úgy, hogy meg akar ölni...
Ekkor hirtelen előtte termett a lány.
- Üdv, Sesshoumaru. Van egy elintézetlen ügyünk…- mondta a lány, majd támadásba lendült.
Sess alig bírta kivédeni az első csapást. Nem értette, a sebei nem voltak olyan súlyosak, hogy nem tudjon rendesen védekezni. Yuméra nézett, és döbbenten vette észre, hogy a lányon nincsenek sebek, csak a ruháján voltak apró hasadások. A lány újra támadott. Már sikerült megsebeznie a démont. Sessh nem értette, hogy lehet ilyen gyors…És olyan furcsa szag lengte körül…De nem ért rá ezen töprengeni, védenie kellett magát a támadások elől. Yume újra, és újra lecsapott, és a youkai egyre több sebet szerzett. Rájött, hogy védekezéssel semmire sem megy. Egy gyors támadással megsebezte a lány oldalát. De a seb azonnal begyógyult. Sesshoumaruba ekkor hasított bele a felismerés.
- Egy ékkőszilánk van a testében!
De amíg ő ezen gondolkozott, Yume habozás nélkül lecsapott. Villámgömböket küldött a démonra, aki bár egy ideig blokkolta őket, nem tudott sokáig kitartani, a gömbök a földre küldték, sebekkel tele. Ekkor a lány egy tornádót szabadított rá, ami felkapta a démont, és méterekkel arrébb dobta le a magasból. Sesshoumaru a földön maradt, nem kelt fel. A lány odaszállt hozzá. A démon szíve nem vert, levegőt sem vett. Halott volt. Az arca olyan békés volt, nyugodt, mintha aludna, de teste tele volt sebekkel. Yume szemét elöntötte a könny. Nem bírta nézni a „művét”, elrohant. Visszaért az idős nő házához, majd belépett. A néni a tűz mellett ült.
- Sikerült? – kérdezte.
- Igen…- suttogta a lány.
- És milyen érzés volt?...
- Szörnyű…Vegye ki ezt a szilánkot…
- Sajnálom…Azt nem tehetem…- mondta a nő, majd felállt.
- Mi?! Miért nem?! – döbbent meg Yume.
- Mert még szükségem van rád…- fordult szembe a lánnyal a nő.
Yume felsikoltott. Ott állt vele szemben a gúnyosan vigyorgó Sesshoumaru.
- Mi?! Te?! Hiszen halott vagy!!! – hátrált a lány.
- Igen…Hála neked…- mosolyodott el a démon gúnyosan, majd átváltozott egy páviánbundás lénnyé.
- Igazán kedves volt tőled, hogy megölted Sesshoumarut…Sokat segítettél…- mosolygott.
- Ki vagy te?!
- A nevem Naraku. Bárki alakját fel tudom venni. Hát nem nagyszerű? Így bárkit manipulálhatok…
- Akkor te ölted meg apát, és a többieket?! És felvetted Sesshoumaru alakját, hogy azt higgyem, ő tette, és megöljem?! – szörnyedt el Yume.
- Briliáns terv, nem? – mosolygott Naraku.
Yume szemét elborította a könny. Először meghal az apja, és lerombolják az otthonát. Aztán még meg is öli az egyetlen lényt, akihez kötődhetett volna. És végül kiderül, hogy pont annak a kezére játszott, aki az egészet kitervelte!
- MEGÖLLEK!!!! – kiáltotta, és már ugrott volna Narakunak, amikor a hátába iszonyú fájdalom nyílalt, ami elterjedt az egész testében.
A földre zuhant.
- Tudod, ez a másik nagyszerű módja annak, hogy manipulálj valakit…- lépett felé Naraku, majd egyszerűen tarkón vágta a lányt, aki rögtön elájult.
Felemelte a lányt, majd eltűnt vele.

***

Madarak csiripeltek egy kis tisztáson. Minden olyan nyugodt volt. Egy youkai feküdt a fűben. Nyugodt arcát nézve azt hihetnénk, hogy csak alszik, de mellkasa nem mozgott. Halott volt. Testén semmi sem mozdult…Vagy mégis? Az oldalára csatolt kardok közül az egyik most lüktetni kezdett, majd nemsokára a youkai mellkasa emelkedni kezdett, majd lesüllyedt. Szíve újra dobogott. Élt. Sesshoumaru nagy nehezen felült, miközben sebeiből ömlött a vér. A Tensaiga ugyan megmentette az életét, de a sebeit nem gyógyította be, ezért a démon felállt, és elindult. Rengeteg tavat, patakot, forrást hagyott el, mikor egy hegyhez ért. Nagy nehezen felkapaszkodott a hegy tetejére, és bement az ott található barlangba. Egy barlangi forráshoz vezetett az útja. A víz a szivárvány minden színében csillogva folyt ki a forrásból, megtöltve egy kis kőmedencét. Sess még elvonszolta magát a vízig, majd ivott belőle néhány kortyot. Az első korty után a sebei eltűntek, a második után pedig visszanőtt a karja. Csodálkozva hajlítgatta a végtagot.
- Még apám mesélt erről a helyről, de azt ő sem mondta, hogy a régi sebeket is begyógyítja...Ha tudom, hamarabb jövök erre...
Felállt, és elindult, vissza Jakenékhez.
- Sesshoumaru nagyúr, mi történt?! Tiszta vér vagy, Nagyuram, megsérültél?! – kiabálta Jaken, amikor meglátta ura vérfoltos ruháját.
Sesshoumaru csak átgyalogolt rajta, majd leült egy fához. Rin odasétált hozzá, kezében elmaradhatatlan virágaival.
- Ki volt az a lány, Sesshoumaru nagyúr? És hol van? – kérdezte Rin kíváncsian, de a kérdésére nem kapott választ.
Sesshoumaru csak ült, és a semmibe meredt. Rin megvonta a vállát, és otthagyta. A youkai fejében folyton csak Yume járt.
- Azt mondta, megöltem az apját...Pedig rég nem voltam a Keleti területeken...És vajon honnan szerzett ékkőszilánkot?...És az a szag...Naraku! Az ő szaga! Hát persze! Naraku megölte Yume apját, és mindenkit az udvarban, majd, amikor Yume odaért, átváltozott, hogy olyan legyen, mint én! Azt akarta, hogy Yume megöljön, ezért adta neki a szilánkot! És most azt hiszi, sikerült...De biztosan nem engedi el Yumét...
Sess felállt, és szó nélkül elindult. Jaken és Rin csak néztek utána.
Yume eközben lassan magához tért. Egy hatalmas szobában volt, egy ágyon feküdt. Felállt. Lassan, óvatosan elindult az ajtó felé. Már épp elérte volna, mikor az kinyílt, és belépett Naraku. A lány hátraugrott, kezében felszikrázott az energiaostor.
- Na, na…- mosolygott Naraku, és a következő percben fájdalom nyilallt Yume hátába, ami az egész testére kiterjedt. A lány fél térdre ereszkedett.
- Okos kislány…Ha nem szeretnél korai kínhalált halni, akkor nyugton maradsz…- mondta Naraku.
- Aljas…Aljas szemétláda…- nyögte Yume.
- Mi a baj? Csak nem Sesshoumarut siratod?...Ugyan, drágám, ideje túllépni ezen…- gúnyolódott a féldémon.
Yume felpattant, és a fájdalommal nem törődve a hanyounak rontott. Ujjai körül felderengett az energiaostor, ami kacskaringózva vágott Naraku húsába, lenyesve a fejét. A hanyou eltűnt, helyén csak egy szellembábú maradt.
- Nem is vártam tőled kevesebbet…- hallatszott Naraku hangja a levegőben, de Yume nem látta őt.
- Mit akarsz tőlem?!
- Meg fogod ölni az ellenségeimet…- lépett be Naraku a szobába.
Yume megint nekirontott volna, de a lába nem engedelmeskedett neki. Naraku lassan odasétált a lányhoz.
- Ha mindenkivel végeztél, még lehet, hogy megtartalak…- nézett végig a lányon.
- Ne is álmodj róla…- préselte ki Yume az ajkai között.
- Miért ne?...- simította végig a lány arcát a démon. – Kiváló ágyas lennél…
- Szemét! – nyögte ki a lány.
- Ne hízelegj, aranyom…- mondta Naraku, miközben kilépett a szobából.
Yume kis idő múlva újra uralta a testét. Odarohant az ajtóhoz, hogy elmenekül, de egy erőtér visszalökte. Ablak nem volt, így ott nem próbálkozhatott. Leült az ágyra, hogy átgondolja, hogyan jusson ki innét…Mert minél előbb el kell menekülnie…

***

Sesshoumaru előtt egy hatalmas épület magasodott, és az egészet átitatta Naraku szaga. Megérkezett. Gyorsan átugrotta a falat, és már a palota belső kertjében állt. Nem tetszett neki az egész. Túl könnyen jutott be…És Naraku nyomát is gyorsan megtalálta….Túl gyorsan… Ekkor a palota kapujában megjelent Naraku.
- Áh, Sesshoumaru! Úgy tudtam, halott vagy…A lány mégsem volt elég ügyes…- mosolygott.
- Hol van Yume?!
- Türelem, Sesshoumaru Nagyúr…Előbb vele kell megküzdened…- mutatott maga mellé.
Ott egy furcsa ruhát viselő alak állt. A ruhája éjfekete volt, teljesen eltakarta, alakját csak sejteni lehetett. A ruha szemei elé is behúzódott, bár ott lényegesen vékonyabb volt, az idegen szemei csak tompán látszottak. Az alak támadásba lendült. Nagyon gyors volt, Sesshoumaru csak nehezen tudta kivédeni a támadását. Majd ő támadott. Az alakot eltalálta a csapás, ruháját kevés vér szennyezte be. Sesshoumaru próbálta megérezni az idegen vére szagát, de a ruha, amit hordott, árasztotta Naraku szagát, és a démon csak azt érezte.
- Ez egy újabb reinkarnáció...
A lény újra támadott, megsebezve a démont. Ő viszonozta. Így folytatták ezt egy jó ideig. Ekkor már mindketten rengeteg sebből véreztek. Egy csapásnál Sesshoumaru véletlenül leszakította az idegen arcát takaró anyagot. Mikor az alak szemeibe nézett, ereiben megfagyott a vér. Yume nézett rá könnyes szemekkel. A lány térdre esett. Sebei, amik a harc elején még beforrtak, most felszakadtak, csatlakozva a többiekhez, amik már ontották magukból a lány vérét. Sesshoumaru odalépett hozzá.
- Menj el…- hallotta a lány hangját.
- Naraku irányít…Azt akarja, hogy megöljelek, vagy te ölj meg engem…Menj el…- suttogta Yume.
- Nem.
A lány a következő pillanatban felállt, és a démonra támadt. Sess próbált elhajolni a csapások elől, de ez nem igazán ment neki. Yume sokszor megsebezte. A démon a földre került. Próbált felállni, de a lány ott termett. A végső csapásra készült, amivel megölheti a démont. Hirtelen azonban fehér fény csapott ki a hátából, és a már éppen lecsapó keze megállt.
- Nem fogom megölni! – kiabálta a lány, majd Naraku felé fordult, és megtámadta a hanyout.
Naraku elugrott a csapás elől, és meglendítette a kezét. Yume hátából kiszakadt az ékkőszilánk. A lány, akinek sebei eddig is sajogtak, most, hogy az ékkő nem csillapította a fájdalmát, összerogyott.
- Yume! – kiáltott fel Sess.
- Ez van…- mosolygott Naraku, majd a következő pillanatban szemben találta magát a Toukijin csapásával.
A csapáshoz egy tornádó is társult, és ketten elsöpörték Narakut, aki hangos halálsikollyal hagyta itt ezt a világot./Jaj, Istenem, Naraku meghalt, most mi lesz?! Brühühü…:)/ Az ékkő megtisztulva esett a földre, de ez Sesshoumarut cseppet sem érdekelte. Odaszaladt a lányhoz. /Na jó, odavánszorgott…Végül is megsérült, nem? ^^/ Yume nehezen lélegzett, rengeteg sebből vérzett. Sess felemelte, majd elindult vele az erdőbe. Mögöttük lassan a semmibe veszett Naraku palotája. A youkai letette a lányt. Egy barlangban voltak, ahol egy kis forrás tört fel a sziklák között. A víz a szivárvány minden színében tündökölve csorgott le a kis kőmedencébe. Sessh belemártotta a vízbe a tenyerét, abban vitt vizet a lánynak. Óvatosan megitatta Yuméval a vizet, majd várt. A lány sebei kezdtek eltűnni. Ekkor Sesshoumaru is ivott a vízből. Mire az ő sebei is begyógyultak, Yume magához tért. Egy ideig csak nézték egymást, majd a lány megszólalt.
- Sajnálom…- suttogta.
- Nincs semmi baj. – lépett oda hozzá Sesshoumaru, mire Yume sírva a nyakába vetette magát.
Sesshoumaru magához ölelte a lányt, úgy próbálta megnyugtatni. Mikor Yume lenyugodott, kibontakoztak az ölelésből.
- Látom, megtartottad a követ…- nézett Sesshoumaru az ezüstláncon függő kis kék ékkőre.
Yume elpirulva bólintott. Sesshoumaru ekkor elővette a zsebéből az arany amulettet. Yume szívét öröm töltötte el.
- Megtartotta! Ennyi éven át!
A démon felállt. A lány is így tett. Ott álltak egymással szemben, kerülve a másik tekintetét. Végül Sesshoumarunak lett elege. Finoman megemelte a lány állát, kényszerítve arra, hogy a szemébe nézzen. Yume rengeteg érzelmet látott a youkai szemében.
- Én…Szeretlek. – nyögte ki Sesshoumaru.
- Én…Én is szeretlek…- válaszolt a lány youkai.
Sesshoumaru odahajolt a lányhoz, és lágy csókot nyomott az ajkaira. Yume viszonozta, majd karöltve indultak el arra, amerre Sess Rinéket hagyta.

***

- INUYASHA!!!!!! OSUWARI!!!!!!!!!! – kiabálta Kagome.
Inu nagy nehezen feltápászkodott az egy méter mély kráterből, amit a becsapódásával csinált, és már éppen ott tartott, hogy most Kagome megkapja a magáét, mikor a fent említett felsikkantott.
- Ékkőszilánk! Hatalmas!
- Akkor ez csak Naraku lehet! – kiáltotta Inuyasha, és gyorsan a hátára vette Kagomét.
Miroku és Sango, akik eddig érdeklődve, és felettébb jól szórakozva nézték a két fent említett személy /A gyengébbek kedvéért: Inuyasha és Kagome J/ ordibálását, most gyorsan felugrottak Kirarára, akin már ott feszített Shippou, majd villámgyorsan elindultak.
- Itt van! – kiabálta Kagome.
- Naraku! Küzdj meg velem, ha me…- kezdte Inu, majd megtorpant, kezében a kivont Tessaigával.
Csapat: O_O
- Itt meg mi történt?! – nézett körül Sango a romba dőlt palotán.
Kagome odasétált az ékkőhöz, és felvette.
- Tiszta…- dünnyögte.
- Valaki megelőzött minket! – esett le Mirokunak.
Inuyasha a levegőbe szagolt.
- SESSHOUMARU!!!! HOGY MERTED MEGÖLNI NARAKUT, TE SZEMÉT?!?!?!?! ÉN AKARTAM MEGÖLNI!!!! EZT MÉG LEVEREM RAJTAD!!!!! – ordította a levegőbe, ebből mindenki rájöhetett, hogy Sesshoumaru ölte meg Narakut /Húúúú…Télleg?...Nem is gondoltam, hogy ilyen okosok!... :)/
Miután Kagoméék lenyugtatták a dühös hanyout, folytatták útjukat, hiszen még ki kellett szedniük a szilánkokat Kougából és Kohakuból…

***

- Vajon mikor tér vissza a Nagyúr? – kérdezte Rin.
- Nem tu…- kezdte Jaken, de a kislány lelkes sikoltozása belé fojtotta a szót.
- Sesshoumaru Nagyúr! Végre visszajöttél! – örült Rin, de amikor meglátta Yumét, kicsit megijedt.
- Nem kell félned, Rin. Nem bántok…A nevem Yume…- mosolygott a lány.
A kislány visszamosolygott.
- Velünk fogsz utazni? – kérdezte.
- Igen.
- Ti Sesshoumaru Nagyúrral szeretitek egymást?
- Ööö…Igen…- pirult el a lány youkai.
- Csinálhatok neked virágkoszorút?
- Persze…- mosolygott Yume.
- Szuper! – ölelte át a lányt Rin.
Yume megsimogatta a kislány fejét, majd Sesshoumaruhoz fordult. Lángoló tekintettel néztek egymásra, majd hamarosan szenvedélyes csókban forrtak össze. A szél lágyan a levegőbe emelte őket, miközben a férfi átfogta a karjaival a lányt. Rin boldogan, Jaken csodálkozva figyelte őket. Mikor elváltak ajkaik, egymáshoz bújva érkeztek a földre, majd kézenfogva indultak el. Rinék követték őket. Mosolyogva indultak a végzetük felé, mert tudták, bármit is hoz a sors, ők együtt néznek szembe vele… A nap sugarai közül Inutaisho és Aikito mosolyogva nézték őket.

Köszönöm annak, aki elolvasta! Ha véleményt akarsz írni, a keiko@citromail.hu e-mail címre írd! Mégegyszer köszy! :)

Keiko