Yusuke sikeresen hazacipelte Kuramát, és Kuwabara is szépen kihúzta Hieitől a gyufát. Szegény hazáig köhögött, és néha elesett, mert nem kapott elég levegőt. A szállóban Yukina készült, hogy meggyógyítsa Kuramát, de semmilyen seb nem volt rajta, így minden hiábavaló volt. Nemsokkal azután Yusuke kiment levegőzni, és Kuwabara kövvette, mivel mindent megadott volna a levegőért. Ekkor valami megfogta hátulról Yusukét, ő meg reflexből lekevert az illetőnek egy pofont. Mikor hátranézett Hiei állt ott, elég mérgesen. Yusuke mosolygott egyet, majd elszaladt. Persze Hiei gyorsabb volt.

- Állj csak meg, most megfizetsz!

- Hehe... ne mérgelődj folyton!

Hiei elkapta és egy akkorát lökött rajta, hogy Yusuke belehuppant a tőlük jópár méterre levő szökőkútba. Hiei meg elégedetten ment vissza a szállóba, mintha nem akart volna mondani semmit. Végül Kurama is nagynehezen, de felkelt. Nem nagyon emlékezett semmire. Hogy hova indultak, hogy hol is vannak. Felült, és csak bámulta a nagy semmit, amit négy fal határolt, és azon töprengett, hogy vajon hogy kerül ő oda.

- Áááá, felkelt az álomszuszék!- köszöntötte Yusuke.

- Én is örülök neked!- vágta rá gúnyosan Kurama. Erre Yusuke nem tudott mit mondani. Megfogta őt ez a mondat, és nem nagyon engedte el. Magyarul nem értette^^. Kurama feltápászkodott és sikeresen elért az ajtóhoz, de ott megállt. Megfogta a kilincset, és valami szörnyűség került a szeme elé. Csak az ő szeme látta, ahogy egy szempár végigmardossa mindenki testét, és lelkét.