8. fejezet

Kurama a kanapén ült és nézte a TV-t.

- Sziasztok! Azt hittem egy ideig még nem jöttök haza...

- Ezt meg miből gondolod??? - pirultak el.

- Hát...általában sokkal többet szoktatok gyakorolni...de lehet, hogy csak az idő telik túl gyorsan.

Hiei és Luna megnyugodott. Egy jó ideig még nem akartak Kuramának szólni a kettőjük közt lévő viszonyról. Hirtelen valami földrengés szerűt éreztek.

- Mi az ördög ez...? - kérdezte Kurama és az ablakhoz ment. - A hegyekből jön...

- Akkor odamegyünk...- mondta Luna, majd el is indult.

Hiei és Kurama nem ellenkezett a lánnyal, miután szóltak Yusukééknak, ők is elindultak. Természetesen Yusuke és Kuwabara is velük tartott. Még mindig fújtak a kis tréfájuk miatt, de szemet hunytak fölötte.

Hamar a hegyhez értek. Egy C osztályú szörny pusztított arrafele.

- Mekkora egy dög! - mondta Kuwabara.

- A te agyad csak a méretéig jut el, mi? - mondta Hiei, majd előrántotta a kardját. - Nem mindig a méret a lényeg...

- Ez igaz...- lépett mellé Luna.

Hiei és Luna felugrott, majd rögtön a földön is termett.

- Erről ennyit...- mondta halkan Luna.

- Hogy?

A szörny több darabban hullt a földre.

- Gratulálok Luna! - lépett oda a lány mellé Kuwabara.

- Nem csak az én érdemem...- mondta és ragyogó szemekkel Hieire nézett, aki szintén vissza rá, egy édes mosoly kíséretében.

Ahogy Kuwabara elnézte őket egy pillanatra letört.

- Ugyan, Kuwabara eddig sem volt nála esélyed! - nyugtatta meg Kurama.

- Miért ne lett volna? Erős vagyok! Szép vagyok! Okos vagyok! Nem igaz?

- Öhm...izé...- dadogta Kurama.

- Maradjunk annyiban, hogy erőd, mint egy csontvázé, szépséged, mint egy békáé és eszed, mint egy zombié...- jegyezte meg Hiei.

- Mit mondtál, törpe?

- Nos...szerintem itt végeztünk...nem? - váltott témát Yusuke.

- De...ez a dög már senkit sem fog zargatni...- mondta Luna, majd megfordult és elindult. - Jöttök? - kérdezte még a vállán át.

- Igen, Luna kisasszony!!! - rohant utána Kuwabara, de Hiei megfogta a fiú vállát és lenyomta a földre.

- Szállj le róla...- mondta halkan, majd egy ugrással Luna mellett termett.

- Az a kis...- állt fel dühösen Kuwabara.

- Kuwabara, felejtsd már el azt a csajt! - szólt rá Yusuke. - Yukina szívét már meghódítottad, legyen elég az...másét már úgysem tudnád...

- Meg...akármeddig is próbálkozol, semmi esélyed...Hieijel már összejött...

Kuwabara felsóhajtott, majd elindult.

- Tényleg összejött vele? - érdeklődött Yusuke.

- Eeeegen...

Ők is a többiek után eredtek és pár perc elteltével már otthon is voltak. Kurama nem ment be a lakásba, magára akarta hagyni Hieit és Lunát.

Mind a ketten leültek a kanapéra, egymás mellé. Luna közelebb hajolt Hieihez. Már épp megcsókolta volna, amikor...

...valaki Hiei nevét kezdte kiáltozni és rázni kezdte a fiút.

- HIEI!!! HIEI!!! - hallatszott Kurama hangja.

Hiei kinyitotta a szemét.

- Mi...történt...?

- Nem emlékszel semmire se?

- Nos...

- Már több hete kómában fekszel...

- Hogy? Áh...nem igaz...

Hiei szomorúan felkelt és az ablakhoz ment.

~ Mégcsak nem is tudtam elhasználni azt az egy kívánságom Lunától...~ gondolta sóhajtozva. ~ Az egész...csak egy álom volt...semmi több...

Megfordult.

- Megyek, sétálok egyet...

- Jó...- mondta Kurama és hagyta elmenni a fiút.

Amint leért, leült a kávézó kint elhelyezett székeinek egyikére. Rendelt egy kávét és gondolkodóba esett. Egy dal kezdett ismét csengeni a fejében. Az a pár sor, amit az egyik dalban Luna énekelt. "It's not like you to say sorry

I was waiting on a different story" (Nickelback: This is how You Remind Me)

- Hiei? - szólította meg valaki.

Hátranézett és nem hitt a szemének. Egy hosszú, sötétkék hajú, vöröses szemű lány állt tőle pár méterre.

- Lu...Luna...?

Hiei gondolkozás nélkül kirúgta maga alól a széket, a lányhoz rohant majd magához szorítva megcsókolta. Luna nem tudta mire vélni ezt. Átkarolta Hieit és lehunyta a szemeit.

- Ezt...miért...

- Szeretlek, Luna...el sem tudod hinni, mennyire...és azt szeretném, hogy soha többé ne menj el...- ismét magához ölelte.

- Hi...Hiei...- dadogta Luna elérzékenyülve, majd ő is átölelte Hieit. Bár nem tudta, mi történhetett a fiúval, de nem is akarta tudni. Vagy tizenöt éve nem találkozott a fiúval és most így fogadta őt. Örült. Mivel ő azóta szerelmes volt a fiúba, hogy először találkoztak...

Azóta sem hagyta el Luna Hieit. Betartotta ígéretét. Hiei is boldog volt, hiszen valóra vált egyetlen kívánsága: hogy élete szerelme örökké vele maradjon...

THE END