Harmadik rész: Órákat aludhatott az elgyötört Kurama. Édes álmát csak barátai űzték el szeméről, akik mint az őrült rontottak be hozzá. - Mégis mit képzelsz magadról Hiei! Most rajtad volt a sor. Miért hagytad magára? Meg is halhatna álmában… - hangzott a neheztelés minden irányból. - Jól van na! Ő akarta, hogy elmenjek. – A bűnös keresztbe tett karokkal dőlt a falhoz, szinte meg sem próbálta védeni magát. - Ha kérhetem egy kicsit halkabban. – nyöszörgött a beteg, aki csak most tért magához. És lassan elkezdett feltápászkodni. – Amúgy meg igaza van. Én akartam, hogy elmenjen, ne veszekedjetek vele. - Te tényleg ennyire felelőtlen vagy, vagy csak szimplán hülye. - rivalltak rá egyszerre az öntudatlan Kuramára. – és mi lett volna ha,… - Nem lett semmi bajom – zárta le az értelmetlen vitát. – és most pihenni szeretnék. Pusztán éles tekintetével vetette barátai szemére a kellemetlen ébresztést és elkezdte kiterelni a népes sereget a házból, de mielőtt rájuk zárhatta volna az ajtót megjelent Botan egy idegennel. - ÁÁÁ! Jó, hogy itt vagytok mind. – és a szeleburdi lány utat tört magának egészen a nappaliig – meghoztam a következő küldetéseteket. - Csak nem azt akarod mondani, hogy felcsapunk pesztonkának? – értetlenkedett Hiei, aki még mindig dacosan állta a megvető tekinteteket. - Pesztonkának? Á dehogy is. Meg kell akadályoznotok a világvégét és a teljes pusztulást és sötétséget, ehhez lesz ő a segítségetekre. – Olyan higgadtan mondta ezt, mintha a mindennapos bevásárló listát olvasta volna fel. Bejelentését néma csönd és hitetlen tekintetek fogadták, de ő mit sem törődve végigsiklott felettük. – Jaj, de udvariatlan is vagyok ő itt Shizu. De a többiek nem is foglalkoztak a lánnyal, aki az ajtóban állva nézte a sokadalmat. Olykor-olykor jót derült a reakciókon, de némaságba burkolózó alakja egy hangot sem hallatott. - M-mi van??? Ugye most csak viccelsz? - Tudjátok, hogy nekem nincs humor érzékem. – legyintett egyet de vonásai fokozatosan gondterheltté és aggodalmassá kezdtek változni – Itt a vég és káosz fogja átvenni az uralmat minden felett. - Az már sejtem, hogy ránk vár a megtisztelő feladat hogy megakadályozzuk, de hogy kerül ő a képbe? – Yusuke elméjében kezdett körvonalazódni milyen teher nehezedik majd rá és barátaira. Még fel sem fogta milyen, felelősség nyugszik vállain. - Ő kapcsolatban áll az Égiekkel, kik az egészről mindent számon tartanak. Így Shizu fog majd kiteket támpontokkal ellátni. - És azok az okos-tojás Fejesek arra nem gondoltak, hogy közvetlenül velünk osszák meg az infókat? - Kuwabara! Ne legyél már ennyire szemtelen… - förmedt az okoskodó kölyökre Botan. – Illetéktelenek nem közvetíthetnek csak egy olyan tökéletes lény, mint Shizu. És akkor szempárok sokasága szegeződött az addig csendes személyre. Csak most tűnt fel nekik, hogy milyen csodálatos alak is áll az ajtófélfának támaszkodva. Gyönyörű termete és teste tényleg tökéletes volt. Különbözött minden embertől, de mégis azonos volt velük. - Shizu, ők itt a világ megmentői. - Viccelődött Botan és kezdte volna bemutatni őket név szerint is. De akkor közbevágott az újonc. - Hagyd! Kitalálom. – tekintetét körbe futatta a társaságon és nagy levegőt véve, elkezdte sorolni a neveket a sosem látott arcokhoz párosítva. – Yukina, Kuwabara, Keiko, Yusuke, Hiei, Kurama és te Botan. Örülök, hogy megismerhetlek titeket, bár ne ilyen helyzetben kellett volna találkoznunk. Egy szuszra hadarta végig a sok idegen nevet egy hibát sem ejtve és meleg pillantásokat vetett a nevek tulajdonosaira. Mire a végére ért hatalmas sóhaj hagyta el ajkait. - Na szóval a lényeg, hogy hamarosan itt a világvége és neked kell segítened a fiúkat. Addig pedig ez a ház lesz az otthonod. Ha még nem érte volna elég megrázkódtatás a csapatot, akkor ez a mondat biztos, hogy kellő döbbenetet keltett. - Hogy itt? És engem mikor akartál megkérdezni? – hőbörgött Kurama, aki sebesülésével mit sem törődve ugrott elő. - Nyugodj le. Tudtommal elfér a segítőkéz, és azt mégsem várhatod el a fiúktól, hogy ők felügyeljenek mindennap rád. – Utolsó mondatát már csak félvállról vetette oda a ház gazdájának. – Ja, és Shizu a második szoba a tiéd. Csak nyugodtan pakolj ki, majd holnap benézünk a lányokkal. Kurama üres tekintettel meredt maga elé és fogadta barátai együtt érző vállba veregetését. - Hogy miért nem hozzám költözik… - álmodozott hangosan Kuwabara – Aztán nehogy azt halljam, hogy rátörted az ajtót fürdés közben… - Kajla mosoly kísérte megjegyzését, de éppen hogy csak kiejtette száján, rosszalló tekintetek kereszttüzébe került. – Csak vicceltem, nehogy komolyan vegyétek… - Akkor holnap. – ismételték el aztán mintha mi sem történt volna, hagyták magukra az újdonsült lakótársakat. A nyugalom csak látszólagos volt köztük. Mindenkit mélyen érintett Botan mondandója. Megpróbáltak úgy tenni mintha csak egy átlagos nap lenne, de lelkükbe éles szálkaként mélyedt a tudat, hogy könnyen lehet ez az utolsó küldetésük.