Negyedik rész: Eközben Shizu nyugodtan pakolt. Teljesen elmerült gondolataiba. Tudta sok múlik rajta, és ha egy apró hiba is csúszik számításaiba már nem lesz menekvés. A bemutatkozás óta nem tette ki a lábát friss szobájából. Nyomasztotta ez az új helyzet és az a reménytelen küzdelem, ami előttük áll. Kezei meg-megpihentek a levegőben és szeme elveszett a ruhák tömkelegében aztán megrázta fejét, mintha csak egy rossz gondolatot akarna kikergetni fejéből és karjai újra munkába lendültek. Észre sem vette, hogy vége a napnak. Nehéz órák vannak a háta mögött és teste már kimondhatatlanul elnehezült. Magatehetetlenül zuhant az ágyba. Hirtelen új illat rohanta meg őt. Itt fekszik egy ismeretlen helyen, egy ismeretlen emberrel a szomszéd szobában és ismeretlen érzések árasztották el érzékszerveit. Nem is vacsorázott, ruhástól terült el az ágyon, ami még soha nem érintette a testét. Majd mély álomba ringatta magát. Gyötrelmes alvás volt. Forgolódott és jobbra-ballra vetette magát tudattalan teste. Aztán hirtelen riadt fel a szörnyű lázálomból. Szíve hevesen vert, szaporán vette a levegőt, csapzott haja izzadt arcába hullott. Hirtelen fel sem fogta hol is van. Hosszú percekbe telt mire enyhülni kezdett teste forró lüktetése és kezdett lenyugodni elméje. De az a szúró fájdalom csak nem múlt nyakában. Újra elterült az ágyon remélve ez csak segít valamelyest szüntetni a kínt. Tekintetét az üres semmibe süllyesztette és elméjében újra és újra lepergette álma szörnyű képeit. „Jegelni kéne” – futott át rajta a kósza gondolat, lekapta kezét tarkójáról és azon nyomban fel is kelt. Levetette verejték áztatta pólóját és egy száll atlétában vágott neki az ismeretlen lakásnak. Tudta, hogy Kurama súlyos sérüléseket szenvedett nem sokkal ezelőtt és nem akarta megzavarni illetéktelen motoszkálásával. Lassan szelte át a sötétséget. Fogalma sem volt, hogy merre kell keresnie a konyhát. Néha megtorpant vagy megbotlott egy-két bútordarabban. Halkan fel is szisszent, de tovább ment. Mire megtalálta a konyhát testét kék és zöld foltok terítették be, de ez őt egyáltalán nem érdekelte. Gyorsan kitépte a hűtő ajtaját és egyik kezével mohón kutatta az enyhülést jelentő jeget másik kezét a tarkójához szorosan nyomva tartotta. - Hol van? Nem lehet igaz. Gyerünk már. – suttogta magának és ekkor akadt kezébe a jég. Mindenről elfeledkezve vetette magát a falnak. Nyugalma immár teljes lehetett. Kinyújtotta fáradt tagjait és teljes egészében átadta magát a jóleső hidegnek. Az egyetlen fényforrásként szolgáló hűtőszekrény lágyan világította be a helyiséget és csak most nézett igazán szét. „Egész rendes kis otthon, ahhoz képest, hogy férfi lakja.” Lassan már el is feledkezett magáról csak hagyta, hogy a jégszekrényből kiáramló hűs levegő végigjárja testét és felfrissítse az elgyötört arcát. Nem is vette észre, hogy Kurama szemléli őt már hosszú percek óta. „Tényleg tökéletes” mormogta magában, és szemei végig vizslatták a megfáradt női alakot és vontatott lépésekkel kibontakozott a félhomályból. - Talán nem kényelmes a fekhely? A lány egyáltalán nem számított társaságra, és ijedten tapadt a falra. A hirtelen mozdulattól haja az arcába zuhant és meglepett tekintettel kezdte keresni a hang forrását. Pupillái nehezen szoktak hozzá a sötétben való kutatáshoz, de pillanatok alatt ráakadt Kuramára. - Elnézést nem akartalak megijeszteni. - Semmi baj csak nem vártam senkit. És az ággyal sincs semmi bajom. – próbálta lerázni a hirtelen jött társaságot. - Akkor miért nem alszol? - Mert rémálmom volt és nem tudok visszaaludni. - És mire kell a jég? – Kurama csak nem hagyta magát ilyen könnyen lerázni. - Semmire. – elhalkult a hangja és lesütötte a szemét. Nem akarta bevallani még magának sem, hogy ez az álom több volt a szimpla képzeletnél. - Akkor legalább azt mond meg, hogy mi zaklatott fel. Egy rémálom nem szokta ennyire letaglózni az embert. - Miért érdekel az téged? Törődj inkább magaddal. Nem értem, hogy miért kell beleártanod magad. – fakadt ki a lány. Kedves természete fakulni látszott, de Kurama ezt az álom hatásának tudta be. - Csak segíteni akartam. Ha kibeszélnéd magadból, akkor biztos megnyugodnál annyira, hogy visszafekhess. Shizu csak most vette észre, hogy a fiú már jó ideje nyugtatta kezét a sérülésen és gyorsan elszégyelte magát, amiért más otthonában ilyen fölényesen beszélt és engesztelni próbálta Kuramát. - Még mindig fáj? – hangtalanul felállt a földről és anélkül, hogy megvárta volna a választ felemelte azt a tégelyt, ami a gyógyírt tartalmazta. – Mutasd! Ti fiúk mindig azt hiszitek, hogy a komoly sérülések percek alatt begyógyulnak. Kurama bizalmatlanul nézett a lányra, de nem hadakozott. Sérülése újra felhasadt, amikor heves mozdulatokkal bizonygatta egészségét. Egész mellkasa izzott, szinte parázslott és bénító zsibbadtság kúszott végig tagjain. Shizu lassan közelítette felé krémes kezét. Megpróbálta minél finomabban érinteni a sajgó törzset. Nem akart fájdalmat okozni, hiszen a lényében volt a jóság. Puha mozdulatokkal vitte fel a véres felületre a szert, de érintéseit - akár mennyire is finomak voltak - Kurama halk szisszenései követték. A kenegetés folyamatának végéhez közeledve Shizu fojtott hangon szól a fiúhoz. - Ez nem puszta álom volt. Az égiek küldtek üzenetet. – hangja ekkor még zaklatottabbá vált - Közeledik, és nem tudjuk megállítani. A föld mélyéből bukkan fel és csak napok kérdése az egész. Kurama némán hallgatta végig a megrázó mondatokat. Minden egyes szó közelebb hozta elméjéhez a tényt: „Itt van a világvége.” Nem is tűnt fel neki, hogy a gondos ápolás abbamaradt és csak egy tompa ajtócsapódás jelezte Shizu távozását. Kurama még sokáig ült egymagában. A hűtőből kiáramló hideg fuvallat lassan megnyaldosta a lábát, amire ő összerezzent. Mintha csak a halál jeges lehelete csapódott volta a végtaghoz. Ekkor hirtelen felállt és teljes erejéből bevágta a hűtő ajtaját. Tehetetlenség és fájdalom ötvöződött ebben a mozdulatban. „Közeledik, és nem tehetünk ellene semmit. És ha tehetnénk is én nem lehetek a segítségükre. Legalábbis ezzel a sérüléssel nem.” Bosszúsan fonta karját maga elé és lassú léptekkel elindult szobája felé. Ez az éjszaka a ház mindkét lakóját megviselte. Egyikőjük sem tudta újra nyugovóra hajtani fejét. Gondolatok ezrei zsongtak a kábult agyakban. Keresték a megoldást és a kiutat ebből a lehetetlen helyzetből. Így telt el ez az iszonyatos, kétségekkel teli éjszaka.