Hatodik rész: Másnap Shizu meggyötörve kelt. Fogalma sem volt arról, hogy hol van, csak lassan tértek vissza emlékei. „A kenőcs… Kurama…aztán az a fájdalom…” És érezte, hogy valami ránehezedik, és hogy az a valami erősen öleli őt. - Mi a… ? – önkéntelenül fordult hátára és csak most vált nyilvánvalóvá számára, hogy a fiú zárt őt karjaiba. Sokáig nézte még a szép arcot, majd lágyan húzta ki belőle a hajat. A fiú ébredezni kezdett és nyugodtan nyitotta fel szemeit. Némán néztek egymásra majd Shizu megborzongott, és csak most vette észre, hogy felsőtestét csak a takaró borítja. - Te jó ég! Miért vagyok meztelen? – gyorsan kapott magaelé. - Kellett neked heveskedni… - vetette szemére mosolyogva. - Csak nem használtad ki a helyzetet? – nézett rémülten Kuramára. - Miket nem képzelsz rólam?! – sértőnek érezte a kérdést és lassan tápászkodott ki az ágyából és hagyta magára a lányt. De szinte azonnal vissza is tért kezében egy köteg ruhával. – Tessék! Öltözz fel. – és letette őket a fotelje karfájára majd hátat fordított Shizunak. A lány óvatosan bújt bele a ruhadarabokba, de egy pillanatra sem vette le a szemét a fiúról. - Na szóval mit kerestél te itt este? – még mindig hátat vetve állt és úgy tette fel a zavarba ejtő kérdést. - Már mondtam, hogy csak a kenőcsért jöttem. - És hogy akartad bekenni a saját hátad – és szembefordult vele. - Rákentem volna a falra, és úgy dörgölőztem volna neki. – gúnyolódott – És ha már itt tartunk te mi a francért öleltél magadhoz? – és ezzel ugyan olyan zavarba hozta Kuramát amilyenben ő maga volt. Ez a vita döntetlen maradt és már nem is foglalkoztak ezzel a nap hátra lévő részében. Yusukeék nem sokkal ezután állítottak be csőstől. - Igyekezz Kurama! Koenma megtalálta a dimenziókat átívelő kaput. Addig a lányok itt maradnak és tovább kutatnak a bestia gyengepontjai után. És indultak volna: - Vigyázzatok magatokra! – köszöntek el a fiúktól, és aggódva követték őket tekintetükkel. A kis csapat gyorsan haladt, tudták már nem sok idejük van. Egyik dimenzióból a másikba siklottak, míg nem a negyedik világban ráakadtak a nyomára. Hálásak voltak alteregóiknak hogy a kardot ők vigyázták és zökkenőmentesen tértek haza. - Ez volt aztán a könnyű meló! – de alig hagyták el Kuwabara száját e szavak, mind elnémultak. Tűzeső esett az égből, ami már teljesen feketébe volt burkolózva. - Mi a …! – de csodálkozásuknak nem adhattak hangot. - A lányok! – és futva haladtak végig a romos városon. Nem hittek a szemüknek. Az utcákon fosztogattak és szörnyek csapatai rajzottak szét mindenfele. - Tiszta ítéletnapja. - Hagyd a szójátékokat Hiei, inkább koncentrálj a lányokra. – rivallt rá a nem megszokott felelősség teljességgel Kuwabara. És kétszer gyorsabbra vették a tempót. – Ekkora pusztítást… - És ez még csak az előszele… - lépett ki Shizu a még ép házból és őt követték a fegyverekkel felszerelkezett lánybrigád. - Már csak órák vannak hátra és itt a vég. - Hogy-hogy órák? Hiszen még van egy teljes napunk. - Tévedés. Már egy napja elmentetek. - és nyugodtan tárták fel az ajtót a csapat előtt. - Biztos eltorzult az idő, amikor más dimenzióba léptünk. – elmélkedett Koenma. - Akkor most mi tegyünk? - Nem tehetünk mást, csak várunk. Mindenki belenyugodott, hogy már csak türelmesen várhatnak, és nem mehetnek a küzdelem elébe. Párosan töltötték ezeket a csendes órákat és tisztázták egymás közt és persze magukban is, hogy mit is éreznek. Meghitten tárgyaltak végig mindent. Olykor egy-egy lány fakadt könnyre, de hamar meg is nyugodtak. Ezeket a pillanatokat úgy élték meg, mintha az utolsó lenne és őszintén vallottak be mindent a szeretett félnek. Kurama nyugodt léptekkel járta be a házát és mosollyal nyugtázta, ahogy a Kuwabara és Yukina, majd Yusuke és Keiko is egymás ölében ringatják párjukat. Hiei és Koenma az ablakból bámultak kifelé és megadóan követték figyelemmel a kint zajló eseményeket. A tüzes zápor csak nem ült el, szüntelenül ontotta magából a kénköves meteoritokat magából az ég. Shizu a tornácon volt és onnan leste az utcákon őrjöngő pánikot. Kurama lépett mellé csatlakozott a társaságához. Nem néztek egymásra, de mindkettejüknek nyugtató volt egymás jelenléte. - Nem hittem, hogy ez is bekövetkezik… - húzódott közelebb a fiúhoz Shizu. Kurama átvetette karját a lány vállán, és oltalmazóan húzta közel magához. - Ne aggódj, nem lesz semmi baj. – és ekkor hatalmas robajjal megmozdult a föld és a város túlsó végén óriási robbanás okozta terhes füstfelleg gomolygott felfelé. A házban lévők azon nyomban kint termettek a teraszon és ijedve néztek körbe. - Elkezdődött! És hangos csapkodás és kattogás közepette szedelőzködött a társaság. Szó nélkül vették magukhoz fegyvereiket és vették az irányt a robbanáskor keletkezett kráter felé. A porig rombolt várost már fel sem ismerték, szinte a földdel vált egyenlővé és menekülők áradata tolongott a kivezető utak felé. Egyre nagyobb hőség kerekedett, amint közelebb értek a gyújtóponthoz. Szemük is elkerekedett, amikor meglátták a halált hozó szörnyeteget. - Ez aztán ronda – préselte ki fogai között Kuwabara. - Uram Isten! A bestia lábánál véres testek halma terült el. A látványtól egyesek a szemükhöz kaptak és néma sikoly hagyta el a női ajkakat. A szörny fejét az érkezők irányába fordította és tekintetével már le is mészárolta Yusukeéket, de a fiúk állták a szörnyű pillantásokat. Yusuke egy határozott biccentéssel jelezte a lányoknak, hogy jobb lenne, ha hátrébb állnának… sokkal hátrébb… És ők engedelmesen szót fogadtak. Hiei megragadta kardja markolatát és hirtelen előrántotta. A többiek követték példáját és ugyancsak támadni készültek. Yusuke kezében a szent szabja meg-meg csillant a még mindig eső tűzzivatarban. És elkezdődött a végső harc melynek tétje az élet volt. Egyszerre estek neki a szörnynek, de az mozdulatlanul állta a rázúduló csapásokat. Még a Fujikage sem ejtett rajta egy karcolást sem. - Miért nem működik? – nézett tanácstalanul barátaira a fiú – Biztos hogy a jó kardot hoztuk el? - Biztos. De fogalmam sincs miért nem használ… A bestia mázsás léptekkel indul feléjük és recsegtek a csontok törtek a kardok, de mind hiába. Nem lehetett megállítani. A fiúk szanaszét hevertek a földön. Kuwabara eszméletlenül markolta törött vállát és a többiek sem voltak már épségben. Yusuke a kardra támaszkodva liheget, közben a bestiára szegezte szemeit. Kurama és Hiei pihenés nélkül támadták az acélbőrű óriást, de nem volt az a fegyver, ami egy kicsit is megtorpanásra kényszeríthette volna. Ekkor Shizu szaladt ki a fedezék mögül és ordította el magát. - Vágd le a fejét! Az Isten szerelmére! Vágd le! És Yusuke hatalmas lendülettel rúgta el magát a földről és mért porózus erejű ütést a lényre. Az megtántorodott, de még mielőtt vissza nyerhette volna egyensúlyát Yusuke egy utolsó csapásra lendítette kezeit. A tehetetlen, fej nélküli tetem mereven dőlt el és alighogy kiterült elállt a lángeső és újra a Nap vette ár az uralmat az égbolton. A lányok önfeledten szaladtak elő a menedéket nyújtó romok mögül és ujjongva ölelték át a hőst. - Hé és velem mi lesz?! – nyögött fel Kuwabara és száját véres mosolyra húzta. A többiek elnevették magukat a vicces helyzeten és kezdték összeszedni a sérült fiút. Kurama ott állt egymagában és mosolygott a komikus jeleneten, de tekintete hirtelen a közelgő Shizura kúszott. A fiú nem mozdult, merően nézett a lány szemébe. Lágyan ölelték át egymást és mélyeket szívtak egymás jóleső illatából. Koenma boldogan futott eléjük, de meg sem tudott szólalni a száját eltömítő csokoládé daraboktól. Végre minden helyreállt. Megmentették a világot és a szerelemre is rátaláltak. - Kurama! Kurama hallasz? Ébredj már! - Hiei hatalmasakat rázott a kómás fiún közben nevét harsogta fülébe. Kurama azt se tudta mi van. Rémülten nézett körbe, megpillantva barátja képét. - Mi a franc bajod van? – förmedt rá a kellemetlenkedő alakra. - Neked mi bajod van? Már három napja fekszel itt öntudatlanul és hajigálod magad össze- vissza. Már azt hittem meghaltál vagy mi… Kiengedte kezei közül a fiú pizsamát, aminél fogva rángatta őt az előbb és mit sem törődve az értetlen tekintettel, elindul teát főzni. „Tehát csak egy álom volt” és mosolyogva terült vissza az ágyba. Egyáltalán nem volt szomorú, amiért felébresztették, de miért is lett volna, hiszen már világos: Ő az égiek kegyeltje…