1. rész Halál és szerelem A kis csapat Yusuke lakásán találkozott, ahol Koenma nagyurat hallgatták a „tv”-n - A démon akit el kell intéznetek Kitchaky. Szinte semmit nem tudunk róla csak annyit, hogy igen veszedelmes... - MI?! Kitchaky?! kérdezte döbbenten Hiei - Igen... - felelt nyugodtan Koenma - amint az előbb mondtam, nagyon veszedelmes ellenfél, de elintézitek. Odaküldöm Botant ő majd elmondja a részleteket, és egy új csapattagot, Yurát. A segítségetekre lesz. Hiei felállt és kisétált volna, ha Kurama fel nem tartóztatja. - Hová ilyen sietősen? - tette fel a kérdést - Neked az nem mindegy?! Amúgy meg, csak kicsit levegőzök...- válaszolt lazán Hiei De nem sétálni ment, hanem egyenesen a Démon elé. Tudta, hogy nem fordulhat Kitchaky ellen, vagy meghal. Ezért még ma délután megkeresi őt, ezt határozta el. Tudta, hogy hol keresse. Egy erdőben...amit csak ő ismert. Gyorsan szelte át az erdőt. Megpillantott egy erődöt. - Nah végre! - suttogta magában Berúgta az ajtót. Félhomály volt a teremben ahová érkezett. Egy vele, háttal állított karosszék volt a terem közepén és az egyetlen fényforrás egy régi kő-kandalló volt. - Hiei, Hiei... - egy érdes hang fogadta - Tudtam, hogy nem leszel ostoba és visszatérsz régi uradhoz. Bevallom, nagyon helyesen cselekedtél. Gyere ide! - Igenis nagyuram! - Szólt Hiei és odament a terem közepén álló székhez. Mikor a szék támlájához ért, megkerülte és az előtte álló démon elé térdelt. Két vörösen izzó szempár meredt rá. - Hogy mertél elárulni?! - vonta a Nagyúr kérdőre hívét - De most már mindegy, mert visszatértél. Viszont az árulásodért most meglakolsz... - mondta, majd kinyújtotta hófehér, csontvázszerű kezét és Hiei homlokára tette. Tenyeréből piros fénynyaláb lövellt ki. Egész testét végigjárta az égető nyaláb és a levegőbe emelkedett. A kíntól megnémulva hullott a földre, mikor a szörnyű fájdalom abbamaradt. - Menj vissza hozzájuk és hallgasd ki, mit tervelnek, majd gyere vissza és mond el...megértetted? - Igen...Nagyuram... - mondta remegő hangon a szolga - Helyes...Nagyon helyes... Hiei visszament Yuskéékhez, akiket még a lakásban talált. Mikor belépett a szobába Kurama rögtön nekiszegezte a kérdést: - Hol voltál? Nem tetszettek neki ezek a szemek. Nem barátságosan és kedvesen nézett rá, hanem gyanakvón és bizalmatlanul... - Sétáltam... - felelte könnyedén Hiei - Elég sokáig... - kapcsolódott a beszélgetésbe Yusuke - De most már mindegy a fő, hogy itt vagy... Hiei körbenézett és egy idegen lányt pillantott meg az asztalnál. Nem kellett sokat gondolkodnia, hogy Yura az. A Lány felállt és odasétált Hieihez. Hiei megkövülten bámulta. Még sohasem látott ilyen szépséget. Hosszú, fekete haja ezüstösen csillogott a lámpafényben, amit lófarokba kötve hordott. Kék szemét belefúrta Hieiébe. - Szia! - köszönt barátságosan a lány - Yura vagyok! - Ööö... Hiei - hebegte a fiú - Örülök, hogy megismerhettelek. - És kezet nyújtott Yura Hiei nem is figyelt a semmire csak a lány gyönyörű arcára. Közben észre sem vette, hogy Yura befejezte volna a kézfogást, de a fiú nem engedte el a kezét. Öhm...bocsánat - Szólt zavartan a lány - Elengednéd a kezem? - Ööö...ja, persze...na, én megyek aludni, kicsit elfáradtam... Hiei hajnali 2-kor már ébren volt... Érezte, hogy nem mehet vissza a Nagyúrhoz...Már nem... Valahogy, valamilyen érzés kerítette hatalmába, hogy nem szabad...nem lehet... Kiment levegőzni egyet. Nem is nézte, hogy hova megy, csak ment amerre vitte a lába. Hirtelen egy hangot hallott, egy lágy kedves hangot. - Telihold van... - Yura? - tette fel a kérdést a fiú, de inkább reménykedés volt, mint kérdés Most nézett csak igazán körül, hogy hol van. Egy tisztáson. Kis tó mellett ült Yura. Éjfekete haján megcsillant a holdfény és a szél bele-bele kapott kiengedett fürtjeibe. - Nem tudtam, hogy te sem tudsz ilyenkor aludni... - szólalt meg ismét a lány - Hát...igen... - hebegte Hiei, nem számított, hogy itt találja Yurát - Gyere, ülj ide mellém... - hívta a lány - J...jó Odasétált és leült. - Félsz tőlem? - mosolyodott el Yura - Hogy...mi? - lepődött meg Hiei - Ha nem akkor gyere közelebb, vagy neked három méter távolság közel van? - nevetett a lány - Ööö... Végül erőt vett magán és odaült mellé. - Ha már itt vagy, mesélj valamit magadról... - kérte Yura - Hát nem szívesen... - válaszolt a fiú - Kérlek - Kérte tovább a lány - Na jó... - egyezett bele Hiei - De utána te jössz! - Rendben. Így beszélgettek órákon át, míg végül mind a ketten megtudtak egymásról mindent. Yura utolsó mondatánál furcsa érzés fogta el. - Nos, ennyi... - fejezte be a lány A fiú nem tudta türtőztetni magát közelebb hajol a lányhoz és... - Mit akar...? - de a mondatot nem tudta befejezni, mert Hiei megcsókolta őt... Egy szép emlék a sok közül... Az egymással töltött hétből... A következő pillanatban már az erőd felé tartottak. A Nagyúr, Hiei újabb árulásáról, mit sem tudott. Beléptek a terembe ahol a nagyúr már várta a szokásos helyén, a karosszékben. - Remek munka Hiei - szólt érdes hangján - Idecsalogattad őket. Helyes...Nagyon helyes... - Tessék? - lepődött meg mindenki, de leginkább Yura - Hogy idecsalogatni? Csak...csak nem az ő oldalán állsz? Az nem lehet! - és könnyek szöktek a szemébe a lány szemébe és a cseppek végigfolytak az arcán. - De ige lehet! - kacagott a Nagyúr - Hiei, hű szolgám! - Már nem... - suttogta Hiei - Már nem! - Tessék? - most Kitchakyn volt a meglepődés ideje - Hogy már nem vagy a szolgám? Tehát megint elárulsz! Most nem kapsz kegyelmet! Véged! Felállt és megfordult. Felemelte a jobb kezét és vörös gömböt formált benne. Hiei felé repült és eltalálta. - Ne! - kiáltotta a lány - Te átkozott! A dühtől feltámadt benne a szellemi erő és zöld villámot formál a kezében. - Most véged! - kiáltotta, majd eldobta a villámot, ami eltalálta Kitchakyt. Csak port maradt belőle. A lány a nagy erőfeszítéstől elájult, de még halkan ezt suttogta: - Szeretlek Hiei...