Izoko élete

Történetünk a messzi középkori Japánban játszódik, hol szörnyek, szellemek, démonok és emberek élnek. Egy tavaszi reggelen kezdődött el minden.  A nap ugyanúgy kelt fel és ugyan ott, ahol szokott.  A madarak szokásukhoz híven csiripelni kezdtek az első sugarakkal.  Az erdei tisztáson ismét látszódik a kis falucska a maga pompájában. Az emberek ébredezni kezdtek, hogy végezhessék a napi munkájukat. Minden a szokásos. Egyszer csak lángra lobban az egyik ház. Piros lángjai az égbe nyúlnak. Két gyermek hangja szűrődik ki a házikó ablakain.  A falusiak nem tudnak mit tenni, csak állnak. A gyermekek szüleit úgy fogják le, hogy bene rohanjanak és így végüket leljék.  Az édesanya keserves zokogásba tör ki. Pár falusi egy fehér fénycsóvára figyel fel, ami egyenesen a háznak ütközik, így lerombolva a maradékot és hatalmas füstöt hagyva maga után. Mikor tisztulni kezd a levegő, egy ember alakja kezd kibontakozni. Ahogy kijjebb ér, az emberek jobban szemügyre tudják venni. Amint meglátják a karjaiba a gyermekeket, nem is törődnek többet az alak kinézetével. Odarohannak, és az ájult csöpségekkel kezdenek foglalkozni. Az idegen elmegy.
-Ébredjetek! - szól az egyik falusi s pofozgatja a kisgyermekeket, akik erre reagálnak, és nyitogatják a szemüket.
-Óh, hál' Istennek, hogy éltek! -kiállt fel az anyuka, és magához öleli a 2 alig 4 éves gyermeketAz édesanya elmegy a gyerekeivel. Közben a falusiak vitáznak, hogy nézhetett ki az a titokzatos idegen, aki megmentette a két gyermek életét, egymás szavába vágva:
-Nem, nem úgy nézett ki! Én láttam! Hosszú haja volt!
-Igen, hosszú fekete haja volt!
-Dehogy is, ősz !
-Vöröses a ruházata!
-Ne képzelődj már, fehér!
-Állatszerű fülei vannak!
-Meg farka!
-Ez egy démon lehetett!
-Nem, egy démon nem ment meg embereket!
-Az igaz! Akkor egy angyal?
-Az angyaloknak nem állatszerű a kinézete!
-Helyes! De akkor mi lehetett?
-Egy állatangyal esetleg?
-Az még lehetséges!
Ekkor előlép egy szerzetes. Fekete a haja és a ruhája. A szeme barna. 18-20 éves lehet.
-Elnézést, hogy csak így közbeszólok. De megtudhatnám, hogy esetleg nem láttak erre egy démont? Mindenki őt keresi.
Ezzel előhúz egy képet, amin egy lány képe van. A falusiak elámulnak.
-Ez... ez ő! Ez a lány mentette meg a gyermekeket! -kiállt fel egy asszony.
-Igaz! -igazolja a férje.
-Áh, szóval erre járt. Nem tudják megmondani, hogy merre találom?
-Dehogyis nem fiatalember! Arra ment! - válaszol egy vén nénike, és egy ösvényre mutat.
-Hálás köszönetem. -meghajol, majd elmegy. A leány egy fa alatt ül. Szakadt a ruhája, és néhol megégett.Több helyen vérzik, kormos az arca. Már ami kilátszik a maszkja mögül. Felemeli a fejét, amikor a szerzetes megszólítja:
-Áh, szóval itt vagy, Izoko.
Izoko sárga szemeit a férfire szegezi. Teljesen nyugodt.
-Nem adod fel, Kumiko? Soha nem fogsz elkapni. - feleli a lány szinte sziszegve a fájdalmaktól.
-Milyen megható, hogy pár kölyök miatt leszel ismét rács mögött, te Démon!
-Muszály ezzel zaklatni?! -ezzel feláll, és menekülőre fogja a dolgot. A szerzetes felédob pár bénító varázsigét, amik rátapadnak és égetik a bőrét. Izoko mint aki meg sem érezte, fut tovább. Eltűnik a szerzetes szeme elől.
-Francba! Pedíg már majdnem megvolt... Nos de mindegy. Úgyis elkaplak, Izoko Atsuki!
Izoko lefékez egy hegy lábánál 3 km-re a szerzetestől. Térdrerogy. A hajában vörös csíkok találhatók. Nagyon liheg. Élet-halál között lebeg.
-Nem... nem hittem volna... hogy... az erőim nélkül... még a tűz is... árthat...
Valaki közelít felé. Felemeli a fejét. A szerzetes az, gúnyos mosollyal az arcán. Izo feláll, és ismét futni kezd. De ez inkább nevezhető gyors lépegetésnek, mintsem futásnak.
-Kitartó vagy, Atsuki. Ha most megadod csendben magadat, fájdalommentsenen viszlek vissza a börtönbe.
-Inkább a halál, mintsem a börtön!!!- az életerejét felhasználva kezd el futni. Ledöbbentve ezzel a szerzetest, aki már nem is látja. A lány egy erdőben ájul el, egy fa tövében. Emberré változik. Ha hamarosan  nem jár erre senki és nem látja el, belehal. Szerencséjére egy kislány épp arra jár. Megijjed Izokotól, és hív pár felnőttet, akik beviszik a közelben lévő falujukba. Egy asszony befogadja, és ápolja. A leány 2 hétig fekszik kómában. Több napíg nem szólal meg, csak fekszik. Folyamatosan a multjára gondol. Mióta megszületett, szenvedés az élete. Anyja pár naposan ledobta egy szikláról. 18 éves koráig egy démon nevelte, majd kitagadta. Mikor a közelben bóklászott, elfogták. Maga sem tudja, hány évtizedet töltött egy szobában, sisakkal a fején, bepójázva, kiláncolva sötétségben. Mikor megszökött, mindenkit megölt. Azóta próbálják visszavinni. Mindíg sikertelenül. Egy hónapja azonban elfogták, és minden emberfeletti erejétől megfosztották. Amiatt  került ilyen helyzetbe. Ok nélkül akarják bezárni. Ami nem tetszik neki.
 -Hol... hol vagyok?
-Egy faluban. Eszméletedet vesztve találtunk önre. Annak már vagy 3 hete. Jól érzi magát, kisasszony?
-Igen, köszönöm... -minden sebe bevan gyógyulva. Kezd visszaváltozni.
-Nem tudja, hová lett a maszkom?

-De, ittvan, kisasszony. -odanyújtja Izokonak, aki rögtön fel is csatolja. Teljesen átváltozott. Az asszony sikítva megy tőle egyre messzebb.
-Nyugodjon meg, kérem. Ne...
-Mi a baj, asszonyom? Mi, egy démon?! Takarodj innen, és ne merd bántani!- ront be egy férfi, és a kardját Izoko nyakához szegezi
-Köszönöm, hogy megmentettek... De bár hagytak volna inkább meghalni... -mondja elkeseredve és elmegy a faluból.
-2000 éves vagyok... és egyszer  sem tűrtek meg az emberek, amikor megláttak... Talán jobb lenne a börtönben... Nem is talán, hanem biztosan...
Hirtelen Kumiko jelenik meg a háta mögött. Végigsimítja Izoko arcán a kezeit, és megértő hangon mondja:
-Szóval önszántadból visszajösz?
-Igen...
-Ugye tudod, hogy mi vár rád a szökésed és a vérontásod miatt?

-Tisztában vagyok vele. De már nem érdekel.
-Mi változtatta meg ennyire a véleményed?
-Az élet sanyarúsága.
-Ennyire ellennél keseredve? Így még nem láttalak!
-Akkor most láthatsz.

-Biztosan megadod magad? Nem szeretnélek halva látni...
-Ugyan, miért nem? Csak nem belémszerettél?

-Eltaláltad. Nem szeretlek, csak sajnállak.

-Addíg vigyél, míg meg nem gondolom magamat.

-Jó... -ezzel megbilincseli, és visszaviszi. A börtönben beteszik egyenlőre egy cellába, ahol sokan bámulják. Izoko nagyon szép lány. 16 évesnek néz ki. Ha nem szomorú, bárkit feltud vidítani mosolyával. Most pedíg sír. Könnyei igazgyöngyökként potyognak a földre. Hasonló az angyalok sírásához.
Izoko a falnak dőlve sír és ordít.Kinyílik a cellája ajtaja. Egy nagy darab hapsi kirángatja, és magával vonszolja. A leány nem is figyeli az utat. Mikor elsőnek a tályra néz, észreveszi, hogy egy tisztáson van. Szabadon engedve. Furcsa egy fordulat, nem igaz? A fogvatartói szerint nem érdemes elvenni az életét, nagyobb szenvedés ez így neki.  Gyalogolni kezd. Besötétedik. Egy faluba ér. Nagy meglepődésére itt démonok laknak. Egy vele egyfajú odamegy eléje. Kinézetük megegyezik , csak az idegen férfi.

-Mit keresel itt, te lány?
-Erre jártam, uram.

-Mi a neved?

-Izoko Atsuki. -felemeli az eddíg lehajtott fejét. A rókadémont elbűvöli a leány szépsége.
-Az én nevem Kurama. Youko Kurama. És ez itt az én falum. Ha akarsz, ittmaradhatsz.

-Köszönöm a szivességét, Kurama. Elfogadom az ajánlatát.

-Jó. Kövess. -ezzel elindul, és körbevezeti a faluban. Ahol érdekes módon szinte csak férfiak élnek. Nőt sehol sem látni.

-Kérdezhetnék valamit?

-Halljam.

-Itt miért nincsenek nők?

-Mert ez egy férfi falu. Csakis a vezetőnek lehet nője.

-És én miért lehetek itt? Nem vagyok a nője!

-Nem is erre céloztam. Látszik rajtad, hogy jó harcos vagy. Most az egyszer kivételt teszek.

Mutat neki egy kunyhót.

-Ez a tiéd. Holnap reggel várlak a falu kútjánál. Bemutathatod, mire vagy képes.
Bekíséri, majd otthagyja. Ismételten egy fordulat, de jó irányba. Reggel sikeresen vizsgázik.  Befogadják a faluba. Youko hogy a társai ne morogjanak, fiúnak öltözteti Izokot, az arcát maszkkal fedi. Egy hét telik így el. A főnök gyűlést hirdet.
-Barátaim, sorsomban osztozott társaim! Ideje, hogy visszafizessük azt a sok keserűséget, melyet az évek során elkellett viselnünk az emberektől! Ismételten a vérüket ontjuk! A falu egy új taggal bővült, Kyokoval. Kiváló harcos. Fogadjátok őt akkora szeretettel, mint én!
A 98 férfi hatalmas éjjenzésbe kezd, majd Youko élén elindulnak a legközelebbi faluba. Izoko nagy meglepetésére pár démon az emberek húsával csitította éhségét, és vérükkel szomjúságát. Youko odalép hozzá, s kérdi:
-Sosem láttál még ilyet, igaz?
-Igen... Nekem ez kicsit sok...
-Elsőre sok lehet. De ha kipróbálod, rájösz, nem is oly rémisztő, mint ahogy tűnik.

Odalép egy férfihoz, és levágja a fejét. Majd félrehúzza a maszkját, és lenyalja a körmei végéről a vért. Undorodik. Youko mosolyogva nézi, majd meghökkenten Izokora dől. Egy kard áll ki a hátából. A leány idegesen széttépi a támadót.
-Youko! Youko!
Az ölébe fekteti Youkot, s lássa, hogy véres lett a ruhája.
-Youko, ne!
Sírva fakad. A könnyei  a levegőben lelkekké változnak. Izo sírva a sebekhez irányítja a lelkeket, amik teljesen rendbehozzák. Szerelemes ... Nos szóval Youko rendbejött, és nyitogatja a szemeit. Az első amit meglátott, a leány könyekkel teli arca. Végigsimítja, majd a leány nagy megdöbbentségére megcsókolja. Percekíg el sem engedi. Izoko ledöbbent arcal néz rá.
-Ezt... mire véljem, Youko?
-A hálám jeléül.
Közben odaérnek a többiek. Mindegyik ijjedten néz a főnökére, akit vörösre festette a saját vére.
-Főnök, ugye nem esett baja? -kiálltja az egyik férfi aggódó tekintettel.
-Nem, hála ennek a leánynak. -mutat Izoko felé, akin már rajta van a maszkja.
-De Youko, ő nem Kyoko, az új tag, ki ráadásul férfi?
-Izoko az igazi neve.
A férfiak sutyorogni kezdenek a lángok között, mindegyik arcára a táncoló lángok árnyéka vetődik. Youko magához húzza a kissé rémült Izokot. Ekkor a démonok látják, hogy társuk mit is érez valójában. Mindenki beleegyezik, hogy velük maradjon. 2 békés hónap telik el . Izoko boldogan ücsörög a közeli erdő tisztásán, virágokkal  kezében. A fiú mindíg figyeli, ami a társait eléggé zavarja. Sosem látták még így viselkedni. A leány halkan énekelni kezd. Youko ámulattal nézi, ahogy kivárgzik körülötte minden. Alíg bírja elhinni, hogy ez a lány a fajtársa.
-Inkább hasonlít egy angyalra, mint egy démonra...

Szomorúan nézi tovább a leányt, akibe beleszeretett. Csendesen odamegy mellé.

-Óh, szia Youko. Észre sem vettelek.
-Szia Izoko. Mond csak... nem lenne kedved elmenni velem valahová?
-Nos...
-Gondoltam, hogy nemet mondasz... -mondja elcsüggedve Youko
-Még nem válaszoltam. Szívesen elmennék veled bárhová -kedvesen mosolyog a férfira

-Komolyan?
Izoko bólint.

-Hát akkor... Most ráérsz?
-Igen.
Youko feláll. A leányzó is követi, Youko meglepődésére megfogja a kezét. A többi démon látja, mennyire boldog vezérük. 1000 év alatt először látják mosolyogni. Az ifjú pár pompázik egymás mellett. A fiú egy rózsát nyújt a leánynak, aki kicsit kipirulva, de elfogadja. Egy csodás napot töltöttek együtt, melynek a végén egy szikla tetejéről nézték a piros, sárga és rózsaszín égboltot, ami a naplementét kísérte. A szerelem magja szívükben kezd kivirágozni. 1 év elszállt, Izoko 2015 éves lett. A születésnapján Youko megkérte a kezét, amire ő igennel válaszolt. Három rövid hónap múlva már törvényesen házasok voltak. Eltelt még egy röpke év. Gyereksírás hallatszik a faluban, amit az "alatvalók" már nem nagyon bírnak elviselni. Izoko Youkora bízza a gyermeket, míg ő elmegy ennivalót szerezni. Visszaér 3 óra múlva. Rettenetes látvány fogadja: lángolnak a házak, démonok véres holttestjei az utcákon.
-YOUKO!!!!!!!
Sírva berohan a faluba. Meglátja a házukat, ami még ép. Kinyitja az ajtót, ahol a kínok kínja fogadja. A férje halott, és az egyetlen gyermeke is. Térdrezuhan, és keservesen zokog. Nem tudja elfogadni, hogy ez megtörténhetett.
-EZ NEM IGAZ! NEM LEHET! NEM!!!!!
Valaki megragadja a karját. Kumiko az. Szélesen vigyorog, miközben a kezéről vér csöpög Izokora. Ismerős vér...
-TE ÖLTED MEG!!!!! DE MIÉRT????!!! MIÉÉÉÉRT???!!!
A könnyei értékes kövekké változnak, és rettenetesen szenved.
-Csak azért édes, mert téged boldoggá tett. Ami tabu - Kumiko szélesen vigyorog- Neked köszönhető a haláluk. Fogadd el.
-Miattam... Miattam haltak meg... Nem igaz...
-De, igaz.Most pedíg visszamész a gazdádhoz. Már nagyon vár.
-Nem megyek vissza...
-Miért? Itt akarsz maradni?
-Csak amíg eltemetem őket... Megengeded?
-Na jó... Kapsz egy napot...
Csendesen eltemeti, de egy világ tört össze benne. Egy képet magával visz a halott férjéről. Kimegy a faluból, és hagyja magát megbilincselni.
-Hidd el, Izoko, ott jobb lesz neked.
-Nem lesz jobb...

Közben odaérnek. Izokot próbálja bevenni a nagyúr, de nem megy neki. Bezárkózott a szobályába, védőburkot vont maga köré, és úgy ül már hetek óta. Senkihez nem szól, csak ül. Enni és inni sem hajlandó. Folyton a Youkoról készült fotóját nézi... És sír. Már annyi gyöngyöt sírt össze, hogy aki megkaparintaná, milliomos lehetne. Egy hónapja ül így a szobában. Már énekelni is elkezdett. Olyan dallamokat, amik még a legkönyörtelenebb embert is sírva fakasztanák. Egy nap már megunta a nagyúr, s így szólt:
-Izoko kisasszony! Visszahozom a halálból a férjét, ha ön a rabom lesz. Örökre.
-Az leszek, csak hozza vissza! Kérem!!!!
A nagyúr elmosolyodott, majd kiment. Két röpke óra múlva Youko lépett be az ajtón. Izoko sírva a karjaiba vetette magát.
-Youko... Youko....
-Ne sírj, Izoko. Már minden rendben van.. Most már minden rendben van...
-Öhöm-öhöm. Izoko, én tartottam a szavamat. Te is tartsd a tiéd.
-Mit ígértél meg neki?

-Azt, hogy az életedért cserébe... Én a rabja leszek. Örökre...
-Akkor vond vissza! Így nem éri meg...
-Nem vonom... Nekem mindennél fontosabb, hogy velem vagy.
-Izoko! Én azt nem mondtam, hogy veled lehet. Őrök, vigyék innen Youkot!
-Neeee! - Izoko sírva figyeli, ahogy Youkot elviszik tőle. Majd a tudta nélkül megölik, és visszatemetik oda, ahová nemrég a felesége temette. Izot 10 évig tartják abban a szobában. Amikor elengedik kicsit sétállni, járni is alíg tud. Nem bírja a bezártságot. Egy sziklához megy, ahonnan leveti magát. Egy tengerbe zuhan. Onnan az ár egy partra veti ki. Feltápászkodik. Annak szenteli az életét, hogy bármi áron, de megöli azokat, akik megkeserítették az életét. Ismételt 10 évig nem hallanak róla. Majd egy hajnali órában, a nagyúrnál megszólalnak a vészharangok.
-Megtámadtak minket! Minden katona a támadóra!
A támadónak fehér haja van, sárga szeme csillog, fehér a ruhája és egy ezüst színű maszk fedi az arcát. Minden őrt egy csapással megöl, majd Kumikoval találja szembe magát.
-I... Izoko? Te... te élsz? Az lehetetlen! Meghaltál!
-Csak szeretnéd.
Azzal levágja a fejét. Mindenkivel végzett már. Belép a nagyúr termébe.
-Ne! Ne ölj meg, Izoko! Könyörgöm!
-Nem hatsz meg.