A sors útjai

20. fejezet: A bezárult átjáró

(by Keiko)

-         Hol van Kagome? – kérdezte Sango.

-         Elment…Nem tudjuk, merre…- válaszolt Rin.

-         Már megint…- monda Shippou.

Késő délután volt, s Kagomét már megint senki sem látta reggel óta, miután szó nélkül ott hagyta társait.

-         Minden nap ezt csinálja…Lassan egy hete…- kapcsolódott be a beszélgetésbe Miroku is.

-         Igen…Elhiszem, hogy nagyon rossz ez neki, de muszáj túllépnie rajta, különben sohasem találjuk meg Narakut és Katarát…- mondta Sango.

-         Igen…- felhősödött el valami miatt Miroku tekintete.

-         Mi a baj?…- kérdezte Sango.

-         Semmi…- mondta Miroku, majd megfogta Sango fenekét.

-         TE PEZVERZ!!!! – kiáltotta Sango, majd egy hatalmasat lekevert Mirokunak.

A szerzetes az ütés nyomát tapogatta, de amikor senki sem figyelt rá, tekintetére kiült az előbbi szomorúság…

Inuyasha, aki eddig a veszekedőket nézte, most felállt, és elindult.

-         Hova mész? – kérdezte Sango.

-         Sétálni…- válaszolta Inuyasha, de amint elég mélyen az erdőben volt, megtorpant.

-         Mit akarsz itt, Kagura? – kérdezte.

Ebben a pillanatban előlépett Kagura.

-         Gondoltam, hogy észrevettél…Bár, elég nehéz volt megtalálni titeket…Már egy hete úton vagyok…- mondta.

-         Most megtaláltál…Mit akarsz? – kérdezte meglehetősen ellenségesen Inuyasha.

-         Szabadságot…- válaszolt Kagura.

-         Mi?…- kérdezte Inuyasha értetlenül.

-         El akarok szakadni Narakutól…- mondta a nő.

-         És? Mi tart vissza? – kérdezte gúnyosan Inuyasha.

-         Narakunál van a szívem…Ezért nem tudok megszökni…- válaszolta Kagura.

Inuyasha teljesen ledöbbent.

-         Szóval csak azért nem megy el, mert nem tud!...

-         És nekem mi közöm ehhez?…- kérdezte, közönyösséget tettetve.

-         A segítségedet kérem…Arra kérlek, hozd el nekem a szívem, ha Narakuval harcoltok…- mondta Kagura.

-         Hamarosan úgy is találkozni fogtok vele, mert valamilyen nagyszabású tervet szövöget…- folytatta Kagura.

-         És nem tudsz beavatni ebbe a tervbe? – kérdezte Inuyasha.

-         Nem tudok sokat…Az a nő, Katara mindenről tud, de nekem már nem mondja el a terveit Naraku, mert nem bízik bennem…- hajtotta le a fejét Kagura.

-         És mit tudsz?…- kérdezte Inuyasha

-         Naraku valamire használni akarja az egyik ékkőszilánkot…Azt nem olvasztotta be az ékkőbe…- mondta Kagura.

-         Érdekes…

-         Egyenlőre ennyi, amit tudok…De ha van valami, szólok!…Csak hozd el majd Narakutól a szívem!…- mondta Kagura, majd elrepült egy tollal.

Inuyasha még egy ideig maga elé bámult…Majd egy ismerős szag csapta meg az orrát…Kagome vérének szaga…

-         Lehet, hogy ez része Naraku tervének!...

Inuyasha elkezdett arra rohanni, amerre Kagome vérének szagát érezte. Hirtelen arra a tisztásra ért, ahol a kút állt. Meglátta Kagomét, amint a kútba ugrik.

-         Kagome!!! – kiáltotta, és a kúthoz rohant.

A lány ott ült a csontokon, és zokogott. Látszott, hogy nem először próbált a kútba ugrani, és a szilánkok felsértették a bőrét…

Inuyasha beugrott Kagome mellé a kútba és átölelte.

-         Semmi baj…- suttogta a fülébe.

Kagome fölpillantott, és abbahagyta a sírást, bár a könnyei még mindig folytak.

-         Inuyasha…- suttogta a lány.

-         Megtaláljuk Katarát, és visszaszerezzük a szilánkokat, és akkor hazamehetsz…- vigasztalta Inuyasha Kagomét.

A lány nem szólt egy szót sem, csak szorosan a hanyouhoz bújt. Inuyasha felkapta Kagomét, és kiugrott vele a kútból…Meg sem állt, amíg az erdő egy másik tisztására nem ért. Ott letette a lányt, s miután meggyőződött arról, hogy Kagome egyik sebe sem olyan súlyos, odaült mellé. A lány csak hozzábújt, nem szólt egy szót sem…

Észre sem vették, de lassan eltelt a délután…A nap utolsó sugarai még vetettek egy utolsó pillantást a párra, mikor Inuyasha megmozdult.

-         Már jobban vagy?…- kérdezte, Kagoméhoz fordulva.

A lány csak bólintott.

-         Minden rendben lesz…Megoldjuk, hogy haza mehess…- mondta Inuyasha.

Kagome hálával telt szemekkel Inuyashára nézett, majd lassan megcsókolta a hanyout…Inuyasha viszonozta a csókot, és elkezdte megszabadítani Kagomét a ruháitól…A lány ugyanígy tett, s nemsokára Inuyasha és Kagome egymásé lehettek a sötétségben…

Másnap reggel a kelő nap sugarai ébresztették a párt…Inuyasha ébredt fel előbb, majd a mellkasán pihenő Kagomére nézett, és egy csókkal ébresztette a lányt…

-         Jó reggelt…- mondta mosolyogva Kagome.

-         Jobb nem is lehetne…- mosolygott vissza Inuyasha.

Összeszedték magukat, majd elindultak vissza Mirokuékhoz…

Egyre közelebb értek, mikor halk sírás ütötte meg a fülüket…

-         Ez Sango! – mondta Kagome.

Inuyasha bólintott, majd felkapta a lányt, s elindultak a sírás irányába.