A sors útjai

27. fejezet: Megbocsátás

(by Keiko)

Miután letette Kagomét az ágyra, Inuyasha kiment a kunyhóból. Sango utána akart menni, de Miroku megállította.

-         Hagyd…Szerintem most egyedül akar lenni…- mondta.

-         Annyi mindent vágtam a fejéhez, amikor úgy tűnt, Kagome meghalt…Rettenetes dolgokat…- mondta Sango bűnbánóan.

-         Biztos megbocsát…De most egyedül kell lennie a gondolataival…- mondta Miroku.

-         Menjünk…Nézzük meg, hogy van Kagome…- javasolta a szerzetes.

Sango bólintott, és hagyta magát betessékelni a kunyhóba. Odabent Kagome már felült, bár a sebei még fájtak.

-         Hol van Inuyasha?…- kérdezte a lány.

-         Elment…Biztosan egyedül akar lenni…- mondta Miroku.

-         Szegény Inuyasha...Biztosan magát okolja...Meg kell győznöm arról, hogy semmiről sem tehet...

-         Utána megyek…- határozta el Kagome.

Eközben Inuyasha céltalanul sétált, ment, amerre a lába vitte…Azonban hamarosan egy nagyon ismerős helyen találta magát…Azon a tisztáson, ahol a tó is elterült…

A víz azóta megtisztult…A földön sem látszott Kagome vérének nyoma…Minden teljesen nyugodtnak tűnt…Kívülről…

Azonban Inuyasha lelkében egymást kergették a gondolatok, és az érzések…A kimonójából előhúzott egy fényes kis szilánkot…Merengve nézte…

-         Sangonak igaza volt...Nem érdemlem meg Kagomét...

-         Inuyasha?…

Eközben Kagome Inuyashát kereste…Hirtelen egy ékkőszilánkot érzett…Elindult arra, amerről a szilánkot érezte…Valahogy érezte, hogy Inuyasha az…

Nemsokára a tó körüli tisztáshoz ért…Megpillantotta Inuyashát. A hanyou haját lágyan fújta a szél, a kezében tartotta az ékkő szilánkját, és a szilánkot nézte.

-         Sangonak igaza volt...Nem érdemlem meg Kagomét...- hallotta Kagome a fejében, pedig Inuyasha meg sem szólalt.

-         Inuyasha?…- kérdezte tétován a lány.

Inuyasha hátrafordult. A tisztás szélén ott állt Kagome, aki elindult a hanyou felé.

-         Kagome…- suttogta Inuyasha.

A lány odaért elé, és átölelte. Inuyasha szelíden eltolta magától…

-         Nem szabadna velem lennie...Mi van, ha még egyszer átváltozok?...Nem...Nem sodorhatom veszélybe...

Kagome eközben Inuyashát nézte…A fejében újra hangokat hallott, de most mást…

-         Hallom Inuyasha gondolatait...

-         Figyelj, Kagome…- kezdte Inuyasha, de Kagome félbeszakította.

-         Tudom, mit akarsz mondani…Nem a te hibád volt, hogy megsérültem…Katara és Naraku tervelte ki az egészet…- mondta a lány.

Inuyasha csodálkozva nézett Kagomére.

-         Honnan tudtad ezt?…- kérdezte.

Kagome vett egy mély lélegzetet…

-         Azt hiszem, hallom a gondolatokat…- mondta.

Inuyasha teljesen ledöbbent.

-         Hallja a gondolatokat?...

-         Igen…- válaszolt a ki nem mondott kérdésre Kagome.

-         Aha…Ez…Nem semmi…- mondta Inuyasha még mindig döbbenten.

-         Inuyasha…- szólalt meg Kagome.

-         Tessék?…- kérdezte a fél démon.

-         Ígérd meg nekem, hogy bármi történik is…Veled maradhatok…- mondta Kagome, Inuyashához bújva.

Inuyasha a lány nézett…Elmosolyodott.

-         Megígérem…Ha cserébe te is megígéred, hogy nem lesz semmi bajod sem…- mondta.

Kagome elmosolyodott.

-         Megígérem…- mondta.

-         Én nagyon…- kezdte mondani Inuyasha, de Kagome félbe szakította.

-         Tudom, hogy sajnálod…De nem a te hibád volt…- mondta Kagome.

Inuyasha végigsimította a lány haját és arcát, majd megcsókolta. Kagome viszonozta a csókot…Inuyasha tovább is ment volna, de Kagome ekkor összerándult…A sebe felszakadt, a vére patakokban folyt a ruhájára…

-         Kagome! Más ellátás kell…- mondta Inuyasha, majd felkapva Kagomét a kúthoz rohant, és beleugrott…

Folyt. köv.